A TKM szerepe az életbiztosításoknál

szeptember 3, 2013
A TKM szerepe az Életbiztosításoknál

Az életbiztosítások összehasonlítása nem könnyű, sőt gyakran időigényes feladat. Az összehasonlítás célja alapvetően az, hogy minél objektívebb képet kapjunk a piacon fellelhető életbiztosítási lehetőségekről. A költségek természetesen képezhetik ennek alapját, de kétségtelen tény, hogy kizárólag egy szempont alapján dönteni badarság lenne.
Az életbiztosítási szerződés kapcsán figyelembe kell vennünk az időtartamot, azt hogy maga a szerződés egyszeri vagy rendszeres díjas-e, a díjfizetés milyen pénznemben történik, valamint azt is, hogy befektetéssel egybekötött, klasszikus vagy tisztán kockázati életbiztosításról beszélünk-e.

Az életbiztosítások a költségeik szerint

Mi az a TKM?

A TKM, azaz teljes költség mutató, arra szolgál, hogy az ügyfél megtudja mekkora hozamveszteség éri az egyszeri vagy rendszeri díjas életbiztosításon elért hozama mellett. A TKM mutató tehát kifejezetten az ügyfél érdekeit szolgálja, hiszen számszerűen megmutatja azt, hogy az adott életbiztosításnak mekkora a költsége. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy pl., 3,7%-os TKM mutatójú szerződés, legalább 3,7%-os hozam mellett képes költségeit kitermelni.

Mi alapján számítják ki a TKM-et?

A TKM-et a unit-linked életbiztosítások közötti átlagszerződéshez legjobban közelítő paraméterekkel számol. A típuspélda egy 35 éves biztosított, 10-15-20 évre szóló életbiztosítási szerződését veszi számításba, mely éves díjfizetés mellett kerül kifizetésre csoportos beszedési megbízással. A TKM mutató kalkulálásakor a szerződéshez kapcsolódó maradékjogokat nem veszik figyelembe, tehát azt, hogy a szerződő az életbiztosítást részlegesen vagy teljesen visszavásárolja, esetleg díjmentesíti.

Milyen költségeket tartalmaz a TKM?

A TKM számítás kapcsán minden olyan potenciális költséget figyelembe vesznek, amely a befektetés értékét csökkentheti. Tehát számolnak az alapkezelési költséggel, a vagyonkezelés költségével, a szerződésbe kötelezően beépített kockázati élet- vagy balesetbiztosítás költségeivel. Ezen felül pedig természetesen a szerzési, fenntartási és minden fix, jellemzően adminisztratív jellegű, valamint változó költségekkel is. Azt érdemes tudni, hogy a szerződés kapcsán az értékkövetéssel és az ennek százalékával növelt költségeivel és az eszközalap váltásának költségével előre nem lehet viszont kalkulálni.

Dönthetünk a TKM alapján?

A TKM mutató fontos része az életbiztosítási szerződéseknek, de nem szabad, hogy a döntés kizárólagos alapját képezze. Lényeges még, hogy az adott befektetéses életbiztosítás ajánlatában szereplő biztosítási fedezet jellege – baleseti vagy életbiztosítási – és ennek nagysága, ami a biztosítás fedezeteként szolgál. Mivel hosszú távú előtakarékossági megoldásról van szó, ezért lényeges lehet a pénzünkhöz való hozzáférés, valamint azt is, hogy maga a szerződés portfóliója mennyire testre szabható.
Amennyiben szeretne többet megtudni az életbiztosítási lehetőségeiről, kérjen ajánlatot tanácsadóinktól, akik az ország egész területén elérhetőek az Ön számára.


Deák Ferenc István

Életbiztosítás kalkulátor

Kérjük, adja meg a havonta megtakarítani kívánt összeget és a megtakarítási időtartamot, majd kattintson a "Kalkuláció indítása!" gombra!

4% 6% 8%
Kalkuláció indítása

Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és kollégáink 1 munkanapon belül megkeresik Önt a legjobb ajánlattal! Kérje díjmentes ajánlatunkat!

Adatvédelmi szabályzat elfogadása

Legnézettebb Cikkeink

7 megdöbbentő tény a nyugdíjról
7 megdöbbentő tény, amit nem tudtál a nyugdíjról!

Az eddigi magyar nyugdíj Guiness-rekordot egy 57 éves munkaviszonnyal bíró honfitársunknak osztották ki: a havi nyugdíjszelvényen pontosan 789.870 Ft áll. Vajon mi …

Gyerek megtakarítási számla, melyiket válasszam?
Gyermek megtakarítási számla, melyiket válasszam?

Nagyon fontos kérdés, a baba megtakarítás, ezért írunk róla kicsit bővebben. A két legfontosabb tényező, amikor gyermekünk számára szeretnénk pénzt félretenni, nem más, …

Szolgáltatás alapú egészségbiztosítások összehasonlítása

Biztos Ön is találkozott már a Társadalombiztosítás (TB) által finanszírozott egészségügyi szolgáltatással. Meg volt elégedve? Gondolom Önt is gyorsan, sorban állás nélkül, emberien, …

5 millió forint: Ennyit spórolhatsz Unit-linked biztosítással
5 millió forint: Ennyit spórolhatsz unit-linked életbiztosítással

Rengeteg helyen lehet olvasni az interneten, hogy milyen nagyon drága a befektetéses életbiztosítás, sokan még ki is számolják nekünk egy konkrét példán keresztül. …

Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása
Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása

Mit tegyünk, ha van egy kis megtakarított pénzünk? A kérdés aktuálisabb, mint valaha. Mivel a mai Magyarországon levő kamatkörnyezet nem ideális, (alacsonyak a …

Életbiztosítás elszámolása költségként
Életbiztosítás elszámolása költségként

2014-ben nem egyszerű a kis- és középvállalkozások (KKV) élete. Ezzel a ténnyel mi magunk is szembesülünk, és pont ezért gondoltuk, hogy segítőkezet nyújtunk …