Életbiztosítás kötés

július 10, 2014
Életbiztosítás kötés

Az életbiztosításokat két nagy részre oszthatjuk, a kockázati életbiztosításokra, illetve a megtakarítási céllal kötött életbiztosításokra. Főleg a kockázati életbiztosításra igaz, hogy meglehetősen összetett konstrukció, és sok az apró betűs rész is. A megtakarításos életbiztosítások között pedig jelentős költségbeli eltérések vannak, amiket a TKM mutató nem feltétlenül fejez ki. Hogyan kössünk életbiztosítást ezek fényében?

 

Miért kössünk kockázati életbiztosítást?

 

Azt tudta, hogy Magyarországon 10-ből 6 embernek nincsen kockázati életbiztosítása? Ez azért is érdekes, mert egy esetleges baleset, egy kisebb (rosszabb esetben nagyobb) műtét, és sajnos egy esetleges haláleset is bármikor megtörténhet bármelyikünkkel. Ilyenkor jön a „Ha tudtam volna…” kezdetű mondat, nos, a kockázati életbiztosítások pontosan azért vannak, hogyha valami egészségügyi probléma történik velünk, akkor az anyagilag ne legyen megterhelő, akár nekünk, akár családunk számára. Kevesen tudják, de akár egy autóra kötött kötelezőbiztosítás árából önmaguk védelméről is tudnak gondoskodni. Hogyan tovább?

 

Hogyan kössünk kockázati életbiztosítást?

 

A kockázati életbiztosítások egyik jelentős ismérve (kivéve a balesetbiztosítást), hogy minél fiatalabbak vagyunk, annál olcsóbban jutunk hozzá ugyanahhoz a kockázati védelemhez. Erről bővebben ebben a cikkben tud olvasni. Így az elsődleges tanács a feltett kérdésre az, hogy a lehető leghamarabb érdemes kockázati életbiztosítást kötni.

 

A második szempont pedig, hogy minden olyan kiegészítő biztosítási elemet tegyünk bele, ami belefér az anyagi keretünkbe, és hasznosnak ítéljük. Ehhez természetesen szükséges a kockázati életbiztosítások és a biztosítók ismerete, hiszen nem mindenhol ugyanazt a térítést nyújtja az esetlegesen ugyanazzal a névvel ellátott kiegészítő biztosítás. Így a második tanács, úgy kössünk kockázati életbiztosítást, hogy egy szakértővel konzultáltunk előtte, ha ránk gondolt, akkor itt veheti fel velünk a kapcsolatot.

 

Melyik befektetéses életbiztosítást kössük?

 

A megfelelő befektetéses életbiztosítás kiválasztása is majdnem olyan nehéz, mint egy megfelelő kockázati életbiztosítást összeállítani. A lényeg itt általában az, hogy minimális haláleseti díj mellett a pénzünk nagy része befektetésre kerüljön az általunk összeállított portfólióba. A TKM mutatók hivatottak megmutatni, hogy milyen költségeket is tartalmat egy ilyen életbiztosítás, ezek a mutatószámok azonban nem adnak hű képet, de azért az első javaslatunk, hogy 3%-os TKM körüli befektetéses életbiztosítások közül érdemes választani.

 

Megtakarításos életbiztosításokat érdemes egy összehasonlító kalkuláció alapján kiválasztani, ahol az egyedi költségekkel számolunk azonos hozamok mellett, ami miatt érdemes egy független szakemberrel egyeztetni.

 

Konzultáljon velünk az életbiztosítás kötése előtt!

 

Az életbiztosítások kiválasztása nehéz feladat, ezzel mi magunk is szembesülünk a mai napig, pedig egy pár életbiztosítási igénnyel már találkoztunk. Legyen szó akár kockázati-, akár befektetéses életbiztosításról egy rossz választással sok pénzt veszíthetünk, amit mi nem szeretnénk, ezért igényeljen egy szakmai konzultációt! Életbiztosítási szakértőnk a teljes piac kínálatából megtalálja az(oka)t az életbiztosítás(oka)t, amivel a legjobban jár.


Deák Ferenc István

Életbiztosítás kalkulátor

Kérjük, adja meg a havonta megtakarítani kívánt összeget és a megtakarítási időtartamot, majd kattintson a "Kalkuláció indítása!" gombra!

4% 6% 8%
Kalkuláció indítása

Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és kollégáink 1 munkanapon belül megkeresik Önt a legjobb ajánlattal! Kérje díjmentes ajánlatunkat!

Adatvédelmi szabályzat elfogadása

Legnézettebb Cikkeink

7 megdöbbentő tény a nyugdíjról
7 megdöbbentő tény, amit nem tudtál a nyugdíjról!

Az eddigi magyar nyugdíj Guiness-rekordot egy 57 éves munkaviszonnyal bíró honfitársunknak osztották ki: a havi nyugdíjszelvényen pontosan 789.870 Ft áll. Vajon mi …

Gyerek megtakarítási számla, melyiket válasszam?
Gyermek megtakarítási számla, melyiket válasszam?

Nagyon fontos kérdés, a baba megtakarítás, ezért írunk róla kicsit bővebben. A két legfontosabb tényező, amikor gyermekünk számára szeretnénk pénzt félretenni, nem más, …

Szolgáltatás alapú egészségbiztosítások összehasonlítása

Biztos Ön is találkozott már a Társadalombiztosítás (TB) által finanszírozott egészségügyi szolgáltatással. Meg volt elégedve? Gondolom Önt is gyorsan, sorban állás nélkül, emberien, …

5 millió forint: Ennyit spórolhatsz Unit-linked biztosítással
5 millió forint: Ennyit spórolhatsz unit-linked életbiztosítással

Rengeteg helyen lehet olvasni az interneten, hogy milyen nagyon drága a befektetéses életbiztosítás, sokan még ki is számolják nekünk egy konkrét példán keresztül. …

Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása
Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása

Mit tegyünk, ha van egy kis megtakarított pénzünk? A kérdés aktuálisabb, mint valaha. Mivel a mai Magyarországon levő kamatkörnyezet nem ideális, (alacsonyak a …

Életbiztosítás: Mennyit számít az adókedvezmény 2014-ben?
Életbiztosítás: Mennyit számít az adókedvezmény 2014-ben?

Magyarországon mindenki arról panaszkodik, hogy nagyon sokat kell adózni. Ebben teljesen egyet tudunk érteni, sajnos tényleg elég nagy adóterhek nyomják a vállainkat. Viszont …