Miért van orvosi vizsgálat?

Minden esetben, amikor egy biztosítónál elindítunk életbiztosítást, akkor az egy üzleti alapon működő szerződés. Ennek, mint tudjuk az a lényege, hogy mindkét fél jól járjon.

Az biztosítók úgynevezett kockázati közösségeket hoznak létre, és ezek alapján vállalják a kockázatot. (betegségünket, halálunkat, stb.) Ezek alapján állapítják meg, hogy milyen díjért cserébe vállalják el a mi biztosításunkat.

Az orvosi vizsgálattal kapcsolatban mindig gondoljuk bele magunkat a biztosítók helyébe. Ha az a sajnálatos eset áll fenn, hogy gyógyíthatatlan beteg ügyfél szeretne velünk szerződést kötni, aki fizet havi 30.000 forintot, nekünk meg ki kell fizetni majd a halálakor 3.000.000 forintot, akkor ezt a szerződést mi sem vállalnánk be. Itt nem jótékonyságról van szó, hanem egy üzleti szerződésről.

Minden esetben kell orvosi vizsgálat?

Ahogy a kérdésből is ki lehet sejteni, a válasz nem. Nem minden esetben van szükség orvosi vizsgálatra.

Sőt, ha megtakarítási céllal indítunk el egy életbiztosítást, akkor bőven elég egy egészségügyi nyilatkozat kitöltése. Ugyanúgy elég, mint ahogy az alacsony összegű kockázati életbiztosításnál is.

A harmadik megoldás pedig egy meglehetősen innovatív megoldás, amivel már nem egy biztosító rendelkezik. Ők azt mondják, hogy nem kérnek még egészségügyi nyilatkozatot sem, csak egy nyilatkozatot, hogy térítés előtt belenézhessenek az ügyfél TB nyilvántartásába. A szerződésben rögzítik, hogy milyen futamidőn belül nem térítenek, ha bizonyos betegségekből kifolyólag hal meg az ügyfél, de 5 év elteltével ezek a mentesülések mind megszűnnek, és a biztosító térít.

Mit tegyünk, hogy ne legyen gond az orvosi vizsgálat?

Természetesen az első és legjobb megoldás, hogy már fiatal korunkban gondoskodunk a megfelelő kockázati védelmünkről. Ez már csak anyagilag is rendkívül kifizetődő, hiszen fiatal korunkban a későbbi díj töredékéért kaphatjuk meg ugyanazt a biztosítási csomagot.

Ami ugyan nem teljes megoldás, de szintén hasznos és jó dolog, azok a balesetbiztosítások. Szintén a kockázati biztosítások áránál olcsóbban hozzájuthatunk ezekhez a biztosításokhoz, viszont ezek csak baleset esetén térítenek, betegség esetén nem. Itt viszont nem kizáró ok a gyógyíthatatlan betegség sem.

Megtakarításos életbiztosításnál pedig olyan konstrukciót érdemes választani, ahol minimális az életbiztosítási összeg, vagy pedig az egy kicsit feljebb is kifejtett módozatot.

Betegen is van lehetőség

Hiába üzleti alapon működik a kapcsolat köztünk és a biztosítók között, azért ők is igyekszenek a legtöbb ügyfélnek megfelelő lehetőséget adni. Ebben a bejegyzésben egy kicsit beleéltük magunkat a biztosítók helyébe, és találtunk egy pár olyan megoldást, ami lehetővé teszi a beteg emberek számára is az életbiztosítások megkötését. Ez a témakör azonban meglehetősen széleskörű pénzpiaci ismeretket igényel, ezért kérjen személyes konzultációt független biztosítási szakértőnktől. Az ő feladata, hogy az Ön lehetőségeihez képest megtalálja a legjobb megoldást.