Ezekre gyűjtenek a gazdagabb magyar megtakarítók

augusztus 11, 2017

A magyarok 60%-a nem tesz félre, de mi van azokkal, akik szorgalmas megtakarítók? Számukra kezd lassan beérni a munka gyümölcse: egyre több megtakarító teheti meg, hogy utazásra, lakásfelújításra és autóvásárlásra költsön.

Az egyik bank nyilvánossá tette, hogy a prémium megtakarító ügyfeleik közül ki milyen céllal gyűjt, és a tavalyi évhez képest érdekes tendenciákat figyelhetünk meg. Eddig az volt a jellemző, hogy a megtakarítók inkább jövőbeli célokat tűztek ki maguk elé, és arra gyűjtöttek pénzt, most azonban egyre többen érzik úgy, hogy közelebbi célokat is finanszírozhatnak, mert már megalapozták az anyagi stabilitásukat.

Mire gyűjtenek a prémium ügyfelek?

A jövőbeli célok ugyanúgy fontosak maradtak, ezeket szinte ugyanolyan arányban jelölték meg prioritásként a tehetősebb megtakarítók, mint tavaly, apró változások azonban mégis vannak. A gyermekcélú megtakarítások még fontosabbá váltak (37%-ra nőtt 33%-ról), a nyugdíj megtakarítás népszerűsége nem változott (36%). Az általános tartalék aránya 77%-ról 72%-ra csökkent, ez a közelebbi célok számlájára írható, illetve az alacsony kamatkörnyezet is indokolhatja ezt a változást (az emberek bátrabban költenek, ha úgysem kamatozik olyan jól a pénz – igaz, erre lenne más megoldás is).

Ilyen közelebbi cél például az utazás (24%-ra emelkedett), a lakásvásárlás és -felújítás (21%-ra nőtt), valamint az autóvásárlás (4%-ról 10%-ra módosult). Ha meg szeretnénk magyarázni a tendenciát, akkor az alacsony kamat okozta magasabb fogyasztást jelölhetjük meg, a válságból is kezd kilábalni a világgazdaság, és emellett a megtakarítások is kezdenek beérni.

Hogy teljesítettek az életbiztosítások?

Ha megnézzük az egyik legnépszerűbb megtakarítási ágazatot, az életbiztosításokat, akkor azt látjuk, hogy már 2,6 millió életbiztosítási szerződés van Magyarországon, ebből 1,1 millióra tehető a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások száma. Ezeknek köszönhetően 1900 milliárd forint megtakarítás gyűlt össze, ebből 2,5 milliárdot tesznek ki a nyugdíjbiztosítások. Az ilyen típusú életbiztosítások mögött a befektetési alapok termelik a profitot, amelyekben már 6000 milliárd forintot tart a magyar lakosság.

Honnan tájékozódnak a befektetők?

A példás megtakarítók állítólag 81%-os arányban leginkább banki tanácsadóktól tájékozódnak, de 55%-uk az interneten és szakmai előadásokon is bővíti az ismereteit. A befektetők 27%-a olvas online hírleveleket a témában. Hozzátenném, hogy – bár a felmérésben érthető módon nem említik – a független tanácsadók szerepéről sem szabad megfeledkezni, ha pénzügyekről és befektetésről van szó. Ha valóban függetlenek, annak megvan az az előnye, hogy nem egyetlen pénzintézetet vagy biztosítót képviselnek, hanem lefedik szinte az egész hazai piacot, és nem fűződik érdekük a részrehajló tanácsok átadásában. Ők téged képviselnek. Csak úgy tudnak népszerűvé válni, ha az ügyfeleik elégedettek, ezt pedig csakis objektív tanácsadással lehet elérni.

Távlati célok nélkül nem érdemes

Arra viszont helyesen rámutat ez a felmérés, hogy érdemes célokban, és azokhoz igazított stratégiákban gondolkodni, hiszen így lehet a leghatékonyabban megvalósítani a terveket. Az eszközöket kell a célhoz társítani, és nem fordítva. Így pontosabban fel lehet mérni a kockázati szinteket, a hozampotenciált és a rendelkezésre álló időt. Az egyedi portfóliót leginkább ezen tényezőkből kiindulva célszerű kialakítani, hogy az menet közben valóban a te érdekeidet szolgálja.

Neked mi a távlati célod?

Ha kíváncsi vagy, hogy működik egy független tanácsadás, gyere, és próbáld ki! Írj nekem, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot. Szívesen teszünk azért, hogy biztos anyagi háttér mellett te is utazásra vagy kocsira gyűjthess, és ezért nem is kell nekünk fizetned.


Deák Ferenc István

Életbiztosítás kalkulátor

Kérjük, adja meg a havonta megtakarítani kívánt összeget és a megtakarítási időtartamot, majd kattintson a "Kalkuláció indítása!" gombra!

4% 6% 8%
Kalkuláció indítása

Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és kollégáink 1 munkanapon belül megkeresik Önt a legjobb ajánlattal! Kérje díjmentes ajánlatunkat!

Adatvédelmi szabályzat elfogadása

Legnézettebb Cikkeink

7 megdöbbentő tény a nyugdíjról
7 megdöbbentő tény, amit nem tudtál a nyugdíjról!

Az eddigi magyar nyugdíj Guiness-rekordot egy 57 éves munkaviszonnyal bíró honfitársunknak osztották ki: a havi nyugdíjszelvényen pontosan 789.870 Ft áll. Vajon mi …

Gyerek megtakarítási számla, melyiket válasszam?
Gyermek megtakarítási számla, melyiket válasszam?

Nagyon fontos kérdés, a baba megtakarítás, ezért írunk róla kicsit bővebben. A két legfontosabb tényező, amikor gyermekünk számára szeretnénk pénzt félretenni, nem más, …

Szolgáltatás alapú egészségbiztosítások összehasonlítása

Biztos Ön is találkozott már a Társadalombiztosítás (TB) által finanszírozott egészségügyi szolgáltatással. Meg volt elégedve? Gondolom Önt is gyorsan, sorban állás nélkül, emberien, …

5 millió forint: Ennyit spórolhatsz Unit-linked biztosítással
5 millió forint: Ennyit spórolhatsz unit-linked életbiztosítással

Rengeteg helyen lehet olvasni az interneten, hogy milyen nagyon drága a befektetéses életbiztosítás, sokan még ki is számolják nekünk egy konkrét példán keresztül. …

Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása
Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása

Mit tegyünk, ha van egy kis megtakarított pénzünk? A kérdés aktuálisabb, mint valaha. Mivel a mai Magyarországon levő kamatkörnyezet nem ideális, (alacsonyak a …

Életbiztosítás elszámolása költségként
Életbiztosítás elszámolása költségként

2014-ben nem egyszerű a kis- és középvállalkozások (KKV) élete. Ezzel a ténnyel mi magunk is szembesülünk, és pont ezért gondoltuk, hogy segítőkezet nyújtunk …