A megtakarításos életbiztosítást azoknak találták ki, akik hajlandóak legalább 10 évig rendszeresen félretenni legalább havi 10 000 forintot azért, hogy a banki kamatoknál magasabb hozamokat érhessenek el, és így hamarabb megvalósíthassák a céljaikat, mint ha a folyószámlán gyűjtenék a pénzt.

A továbbiakban bemutatjuk a megtakarításos életbiztosításokat, elmondjuk, hogyan segíthetnek a céljaid elérésében, és hogy mire érdemes odafigyelni, amikor kiválasztasz egyet. Nem ígérünk irreális hozamokat és mesebeli meggazdagodást, ellenben segítünk kiválasztani azt a konstrukciót ügyfeleinknek, ami biztonságos, kiszámítható és az ő élethelyzetükhöz illő. Ebben az általunk fejlesztett megtakarítási életbiztosítás kalkulátor is segít.

Mi a megtakarításos életbiztosítás? 

A megtakarításos életbiztosítások technikailag hasonlítanak a kockázati életbiztosításokra abban, hogy életvédelmi funkciót is ellátnak, mivel haláleseti és rokkantsági térítést is vállalnak. Ugyanakkor a megtakarításos életbiztosítások fő célja a befektetés általi tőkefelhalmozás.

A megtakarításos életbiztosítások két legfőbb típusa:

  1. vegyes / klasszikus / hagyományos életbiztosítás: a kamat garantált olyan értelemben, hogy egy megadott értéknél lehet több, de kevesebb semmiképp. Fix kamatú életbiztosításnak is szokás nevezni. Lényegében kockázatmentes befektetés, ami viszont együtt jár azzal, hogy a hozampotenciálja alacsony.
  2. befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítás: a hozam nem garantált, ugyanakkor nagyobb hozampotenciállal bír, mint a vegyes életbiztosítások.

Hogyan működik a megtakarításos életbiztosítás?

A GRANTIS szakértője, Mizsei-Horga Bíborka összefoglalja röviden a legfontosabb részleteket:

Bíborka arca plusz megtakarítás és biztosításszöveg

A megtakarításos életbiztosítás egy hosszú távú befektetés, amit legalább 10 évre érdemes megkötni, de a biztosítói ajánlás 15-20 év is lehet. Ezt az időt nevezzük futamidőnek vagy a szerződés lejáratának. Ekkor a biztosító kifizeti a bent lévő összeget, és a biztosítás ezzel megszűnik.

A megtakarításos életbiztosítást el lehet indítani egyszeri nagyobb összeggel is, de gyakoribb, hogy rendszeres befizetésről van szó, amit havi, negyedéves, féléves vagy éves ütemben fizetsz be. Ezeket a félretett összegeket hivatalosan biztosítási díjnak nevezik. Ennek a mértékéről a szerződéskötéskor döntesz, de a futamidő során változtathatsz rajta.

A befizetett pénz az általad választott eszközalapba kerül, ami lényegében egy állampapírokból, kötvényekből, részvényekből, befektetési alapokból, ETF-ekből álló értékpapírcsomag. Te választod ki a hozzád illő kockázati szintet és hozampotenciált, de a befektetői tevékenységet már a biztosító magasan képzett alapkezelői végzik el. A hozam ezekből a befektetésekből termelődik meg. A befektetésekről egyébként itt írtunk átfogóan.

Megtakarításos életbiztosítást kínáló biztosítók Magyarországon

  • Aegon megtakarításos életbiztosítás
  • Allianz megtakarításos életbiztosítás
  • CIG Pannónia megtakarításos életbiztosítás
  • Generali megtakarításos életbiztosítás
  • Groupama megtakarításos életbiztosítás
  • MetLife megtakarításos életbiztosítás
  • NN Biztosító megtakarításos életbiztosítás
  • Signal Iduna megtakarításos életbiztosítás
  • Uniqa megtakarításos életbiztosítás
  • Union megtakarításos életbiztosítás

Különbségek a megtakarításos életbiztosítás és a kockázati életbiztosítás között

A kockázati életbiztosítás nem alkalmas megtakarítási célra, és csak akkor fizet, ha a biztosított személy meghal a futamidő alatt. A megtakarításos életbiztosítás tartalmaz ugyan kockázati díjrészt, de mivel ezt megtakarítási célra indítod, így fontos, hogy ez a díjrész minél alacsonyabb legyen, mert azt szeretnéd, hogy befektessék a pénzed minél nagyobb hányadát. Így viszont a megtakarításos életbiztosítás kockázati funkciója elenyészővé válik, és nem fog érdemi összeget téríteni halál vagy rokkantság esetén a befizetett díjakon felül.

Sok esetben ezért inkább érdemes a megtakarításos életbiztosítás mellé külön kötni egy kockázati életbiztosítást, de ez természetesen nagyban függ attól is, hogy mely konstrukciókról van szó.

Mennyibe kerül a megtakarításos életbiztosítás?

A megtakarításos életbiztosítás éves átlagköltségét a Teljes Költségmutató, vagyis a TKM mutatja meg, ami 1-5% között van általában, vagyis a költségek ennyivel csökkentik az éves hozamodat.

Azt azonban tudnod kell, hogy a TKM-et egy típuspéldán keresztül számolják ki, ami nagy valószínűséggel eltér a te élethelyzetedtől. Éppen ezért a TKM alapján elvégezhető a megtakarításos életbiztosítás összehasonlítása, sőt inkább összehasonlításra való, mintsem arra, hogy a te konkrét esetedben megmondja az éves költségeket.

A TKM minden olyan költséget tartalmaz, ami általánosságban felmerülhet. Nincs benne ugyanakkor az indexálás, az eseti számlával járó esetleges költségek, az eszközalapok közötti váltáskor felmerülő tranzakciós költségek, de a futamidő előtt felbontott szerződés visszavásárlási költsége is hiányzik belőle.

Mennyi pénzt gyűjthetsz megtakarításos életbiztosítással?

Megannyi szempont befolyásolja, hogy végül mekkora megtakarítást halmozhatsz fel egy ilyen életbiztosítással. Nagyban függ a teljesítmény az életbiztosítással kapcsolatos költségektől, a mögöttes eszközalapok teljesítményétől, de attól is, hogy milyen gyakran módosítod a portfóliód összetételét. Az alábbiakban összegyűjtöttünk felsorolás szintjén néhány olyan szemponttot, amik hatással vannak a megtakarításodra.

Mitől függ a hozam?

  • az általános piaci és kamatkörnyezettől,
  • a választott eszközalapoktól,
  • a kockázattűrő képességedtől,
  • az alapkezelő munkájától,
  • a levont költségek nagyságától,
  • kivárod-e a szerződés lejártát.

Érdemes szem előtt tartanod, hogy ez a szempontlista sem teljes és lehetséges, hogy a te esetedben továbbiak bevonására van szükség, hogy megtaláld azt a megtakarításos életbiztosítást, amivel hosszú távon elérheted a célodat. Mi éppen ezért szoktuk azt javasolni, hogy a döntésed előtt beszélj akár a GRANTIS szakértőivel, hiszen több ezer ügyfélnek segítettünk már, így szinte minden olyan hozambefolyásoló tényezővel találkoztunk már, ami számodra mérvadó lehet.

Évi 130 000 forintot is visszakaphatsz nyugdíjbiztosítással

A nyugdíjbiztosítás a megtakarításos életbiztosítások egyik speciális fajtája, melynél az éves megtakarításod 20%-át, de maximum évi 130 000 forint kaphatsz vissza adójóváírás formájában.

A nyugdíjbiztosítás sajátossága, hogy a futamidő mindig a nyugdíjjogosultság megszerzéséig, vagyis 65 éves korig tart (Nők 40 esetében kevesebb is lehet).

Kinek érdemes megtakarításos életbiztosítást kötnie?

A megtakarítási életbiztosítások olyanoknak ajánlhatóak, akik

  • hosszabb távban gondolkoznak,
  • mellőzni tudják a fizetésük 10%-át minden hónapban, de minimum havi 10 000 forintot,
  • szeretnének pénzügyi tartalékot létrehozni,
  • szeretnének fellépni az infláció értékrontó hatása ellen és hozamot termelni a félretett pénzükön,
  • nincs konkrét céljuk, de szeretnének befektetni,
  • gyermekük felsőoktatási tanulmányaira gyűjtenek,
  • ingatlant vennének.

A megtakarításos életbiztosítás felmondása

A visszavásárlás a megtakarítási életbiztosítás lejárat előtti felmondását és megszüntetését jelenti, ami minden esetben anyagi veszteséggel jár, mivel a biztosító által kifizetett visszavásárlási érték általában alacsonyabb a biztosítási összegnél és a befizetett díjaknál, továbbá ezzel az életbiztosítási védelem is megszűnik.

A kamatnyereség után kamatadót kell fizetni, és ha nyugdíjbiztosításról van szó, akkor az igénybe vett adójóváírásokat is vissza kell fizetni az államnak 20%-os büntetőkamattal kiegészítve.

A megtakarításos életbiztosítás megszűnése

A megtakarításos életbiztosítás megszűnik:

  • halál esetén,
  • 40%-ot meghaladó rokkantság esetén,
  • a szerződés lejáratakor,
  • visszavásárláskor.

Gyakran ismételt kérdések


Megtakarításos életbiztosítást vagy kockázati életbiztosítást válasszak?

Attól függ, hogy csak a haláleseti térítés a lényeges számodra, vagy befektetni, megtakarítani is szeretnél.


Mibe fektethetem a pénzem egy megtakarításos életbiztosítással?

Megtakarításos életbiztosítás esetében eszközalapok közül választhatsz, melyeken keresztül állampapírokba, kötvényekbe, részvényekbe, befektetési alapokba, ETF-ekbe és egyéb értékpapírokba fektetheted a pénzed.


Bármikor kivehetem a megtakarításomat?

Az első egy-három év letelte után bármikor, ez a megtakarítási életbiztosítás visszavásárlása. Ebben az esetben viszont levonják a visszavásárlási költséget a megtakarításodból, továbbá kamatadót kell fizetned, és elveszted az ügyfélbónuszokat is (ha voltak).


Hány éves kortól köthetek megtakarításos életbiztosítást?

Megtakarításos életbiztosítás már 16 éves kortól köthető.


Mi az a unit linked életbiztosítás?

Más néven befektetési egységekhez kötött életbiztosítás. Technikailag kockázati életbiztosítás, mivel tartalmaz haláleseti és 40% feletti rokkantsági térítést, ugyanakkor fontosabb a tőkefelhalmozási funkciója, emiatt megtakarítási céllal indítják el.


Mit jelent a kiegészítő biztosítás?

Az alapbiztosítás mellé köthetőek pluszban biztosítások, amik további kockázati kategóriákat fednek le, ezeket kiegészítő biztosításnak hívják.


Mitől nyíltvégű egy eszközalap?

A zártvégű eszközalapokkal ellentétben a nyíltvégű eszközalapoknak nincs meghatározott futamidejük, folyamatosan be és ki lehet szállni belőlük.


Mi számít részleges visszavásárlásnak?

Így hívják azt hivatalosan, ha a futamidő alatt veszel ki valamennyi pénzt a megtakarítási célú életbiztosításodból.


Mennyi kamatadót kell fizetnem?

Személyi jövedelemadót jelent, amit a megtakarításból kivett kamatnyereség után kell megfizetni. A megtakarításos életbiztosítás adózása az alábbiak szerint alakul: az egyszeri díjas szerződésnél a kötés utáni 3. évtől, a rendszeres díjas szerződésnél a kötés utáni 6. évtől 50%-ra csökken a kamatadó. Az egyszeri díjas szerződésnél a kötés utáni 5. évtől, a rendszeres díjas szerződésnél a kötés utáni 10. évtől a kamatadó 0%-ra csökken.