Nyugdíj előtakarékosság

Magyarországon 2011-ben 90.000 Ft alatt volt az átlag nyugdíj, amelynek összege ráadásul fokozatosan csökken, mert a magyar nyugdíjrendszer egyszerűen halálra van ítélve. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer lényege ugyanis, hogy a dolgozó állampolgárok termelik ki a nem dolgozók nyugdíját. A probléma viszont az, hogy az utóbbiak száma nő, míg az előbbiek egyre kevesebben vannak így jelenleg is ott tartunk, hogy 1 dolgozónak kell eltartania 2-3 nyugdíjast. Ehhez azonban akkor bejelentett fizetéseket kellene adni, amelyre a jelenlegi adórendszernél esély sincs. A 22-es csapdája így bezárult, a magyar nyugdíjrendszer idővel teljesen össze fog omlani a kérdés csupán az, hogy mikor! Egy rövid történelmi kitekintésről itt olvashat.

A Nyugdíj előtakarékosság fontossága

Természetesen ezt azonban senkinek nem kell és nem is szabad kivárnia. A legegyszerűbb dolog, amit viszont tehetünk, hogy körbenézünk, hogy Európában ahol hasonló a helyzet, ezt hogyan orvosolják az állampolgárok és mi is ugyanígy cselekszünk! A nyugdíj előtakarékosság Európa fejlett országaiban ugyanis pontosan annyira természetes dolog mint, hogy valakinek lakása van. A különbséget csak az jelenti, hogy az Európaiak a luxus nyugdíjért és az időkori utazásokért előtakarékoskodnak, nekünk viszont az éhenhalás elkerülése miatt van rá szükségünk! A magyarországi nyugdíjhelyzet ugyanis a hazai gazdaság legsúlyosabb problémája, amelynek megoldása már csakis egyén szinten lehetséges!

Mikor és mennyit rakjak félre a nyugdíjamra?

A mikor kérdésre Ön is egyszerűen tud válaszolni. Minél előbb kezdi el ugyanis a megtakarítást, egy ugyanakkora havi nyugdíjösszeg annál kevesebbe fog kerülni Önnek, vagy egy adott havi megtakarításból annál nagyobb nyugdíja lesz. Ha egy 20 éves megtakarítási időtartamot és havi 30.000 Ft-os nyugdíj előtakarékosságot veszünk alapul, akkor 2 év halogatás Önnek 2 millió forintjába kerül. A megfelelő megtakarítási összeg meghatározását pedig minden esetben az elérni kívánt nyugdíj valamint az anyagi lehetőségei határozzák meg. Inkább indítsa el a nyugdíj előtakarékosságot kisebb összeggel és később emelje meg, de ez a havi összeg hosszútávon is folyamatosan tartható legyen! Nézze meg, hogyan működik egy nyugdíj kalkuláció!

Melyik a legjobb nyugdíj előtakarékosság?

A nyugdíj előtakarékosságok vizsgálatánál fontos, hogy milyen szempontjaink és elvárásaink vannak a megtakarítással kapcsolatban. Egyetemlegesen legjobb nyugdíj előtakarékosság ugyanis nincsen, mert ezt mindig az egyéni igények és célok határozzák meg. Tény viszont, hogy az emberek többségének a unit-linked alapú nyugdíj előtakarékosságot jelentik az optimális választást. Részletes leírást itt talál róla. Ez pedig azért van mert a nyugdíj előtakarékosság tipikusan az a befektetési forma, amely hosszú távú jellegéből adódóan nyugodtan rakható akár tisztán részvény alapokba is, mert 15-40 év alatt nagy eséllyel komoly hozamokkal szállunk ki belőle. A másik dolog amiért az ügyfelek szeretik, mert nem igényel különösebb pénzügyi szaktudást hiszen a portfóliót a Biztosító vagyonkezelője vagy a tanácsadó kezeli. Ezen felül pedig sokkal rugalmasabb hozzáférést is biztosít mint mondjuk az Önkéntes nyugdíjpénztár vagy a Nyugdíj Előtakarékossági számla, mert az egyenlege nem csak a nyugdíj korhatár elérésekor hanem akár előtte, többször is hozzáférhető!
Az alábbi nyugdíj előtakarékossági kalkulátorunk segítségére lesz abban, hogy Ön is megtervezhesse privát nyugdíját, amennyiben pedig a számok elnyerték tetszését kérje ajánlatunkat díjmentesen és kollégáink házhoz viszik Önnek a piac legkedvezőbb ajánlatait!


Élőtakarékosság kalkulátor

Kérjük, adja meg a havonta megtakarítani kívánt összeget és a megtakarítási időtartamot, majd kattintson a "Kalkuláció indítása!" gombra!

4% 6% 8%
Kalkuláció indítása

Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és kollégáink 1 munkanapon belül megkeresik Önt a legjobb ajánlattal! Kérje díjmentes ajánlatunkat!

Adatvédelmi szabályzat elfogadása

Legnézettebb Cikkeink

7 megdöbbentő tény a nyugdíjról
7 megdöbbentő tény, amit nem tudtál a nyugdíjról!

Az eddigi magyar nyugdíj Guiness-rekordot egy 57 éves munkaviszonnyal bíró honfitársunknak osztották ki: a havi nyugdíjszelvényen pontosan 789.870 Ft áll. Vajon mi …

Gyerek megtakarítási számla, melyiket válasszam?
Gyermek megtakarítási számla, melyiket válasszam?

Nagyon fontos kérdés, a baba megtakarítás, ezért írunk róla kicsit bővebben. A két legfontosabb tényező, amikor gyermekünk számára szeretnénk pénzt félretenni, nem más, …

Szolgáltatás alapú egészségbiztosítások összehasonlítása

Biztos Ön is találkozott már a Társadalombiztosítás (TB) által finanszírozott egészségügyi szolgáltatással. Meg volt elégedve? Gondolom Önt is gyorsan, sorban állás nélkül, emberien, …

5 millió forint: Ennyit spórolhatsz Unit-linked biztosítással
5 millió forint: Ennyit spórolhatsz unit-linked életbiztosítással

Rengeteg helyen lehet olvasni az interneten, hogy milyen nagyon drága a befektetéses életbiztosítás, sokan még ki is számolják nekünk egy konkrét példán keresztül. …

Életbiztosítás elszámolása költségként
Életbiztosítás elszámolása költségként

2014-ben nem egyszerű a kis- és középvállalkozások (KKV) élete. Ezzel a ténnyel mi magunk is szembesülünk, és pont ezért gondoltuk, hogy segítőkezet nyújtunk …

Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása
Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása

Mit tegyünk, ha van egy kis megtakarított pénzünk? A kérdés aktuálisabb, mint valaha. Mivel a mai Magyarországon levő kamatkörnyezet nem ideális, (alacsonyak a …