Nyugdíj megtakarításokhoz tippek

május 23, 2014
Nyugdíj megtakarításokhoz tippek

Ha 5 percet sétálunk az utcán, akkor biztos hallunk egy beszélgetést, ahol a nyugdíj kerül szóba. Mindenki tudja, hogy probléma van a rendszerrel, ez pedig arra ösztökélt bennünket, hogy összeírjuk pár hasznos és gyakorlatias tippet a nyugdíj megtakarításokhoz.

 

Ezért fontos a nyugdíj megtakarítás

 

2014-ben az eddigieknél is több intő jel mutat arra, hogy nyugdíj megtakarítások nélkül komoly anyagi nehézségek várhatnak ránk. Elég csak a demográfiára, vagy a felosztó-kirovó rendszerre gondolni, és a kettőből együtt kijön, hogy a jelenlegi rendszer összedől. Konkrétan, amikor a Ratkó gyerekek nyugdíjba mennek, jelentősen elbillen az adófizetők-eltartottak aránya, így kevesebb lesz az állam bevétele, mint a kiadásai. Ilyenkor először a kiadásokat szokták csökkenteni, az állam legnagyobb kiadásit pedig a nyugdíjak jelentik. Részletes, termékspecifikus összehasonlítást itt talál.

 

Egy út van, a megtakarítás

 

Gyakorlatias úton megközelítve a megtakarítással nem veszíthetünk semmit. Ha álomvilágba ringatjuk magunkat, akkor legalább annyi nyugdíjat kapunk, mint amennyi pénzből jelenleg élünk, a plusz pénznek ilyenkor is meg lesz a helye. Ha kevesebb pénzt kapunk állami nyugdíj címen, akkor meg szükség lesz a megtakarításunkban gyűjtött tőkére. Nincs veszíteni valónk, hiszen a pénz mindig jól jön.

 

Tippek a gyakorlatban

 

Vezessünk egyénileg egy bevétel-kiadás táblázatot, gyűjtsük össze a blokkokat, amit vásárláskor kapunk, és ez alapján pontosan látjuk, hogy mire költünk, így biztosan megtaláljuk, hogy mi az a kiadás, ami helyett a nyugdíj megtakarítást választjuk.

 

Már az első keresetünkből tegyünk félre a nyugdíjunkra, hiszen így megszokjuk, hogy a megtakarítást úgy kezeljük, mint a telefonszámlát, evidens hogy befizetjük. A másik előny pedig, hogy minél hamarabb elkezdjük a megtakarításunkat annyival nyereségesebb.

 

Válasszunk államilag támogatott nyugdíj megtakarítást, hiszen ez egy adott összeghatárig (általában 6-700.000 forint befizetésig) 20%-os többletet jelent a megtakarítási számlánkon. „Ha adnak fogadd el, ha ütnek rohanj el”

 

Mielőtt elindítanánk egy nyugdíj megtakarítást végezzünk (végeztessünk) pontos kalkulációt, hogy mekkora összegre lesz várhatóan szükségünk, hiszen 10 év alatt éves 100.000 forintból sajnos nem lesz 5.000.000 forint.

 

Mert megtakarítani jó

 

Egy mondatban összegezve a leírtakat, nyugdíjra félre kell tennünk, de megtakarítani jó. A megtakarításaink által elérhetjük a közép-, és hosszú távú céljainkat. A konkrét megtakarítás formák összehasonlítását és kiszámolását, a minél nagyobb nyereség érdekében érdemes szakértőkre bízni. Igényeljen egy személyes konzultációt, ahol megtakarítási szakemberünk megismeri az Ön lehetőségeit, céljait, és így együtt megtalálják a megfelelő megtakarításokat!


Deák Ferenc István

Élőtakarékosság kalkulátor

Kérjük, adja meg a havonta megtakarítani kívánt összeget és a megtakarítási időtartamot, majd kattintson a "Kalkuláció indítása!" gombra!

4% 6% 8%
Kalkuláció indítása

Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és kollégáink 1 munkanapon belül megkeresik Önt a legjobb ajánlattal! Kérje díjmentes ajánlatunkat!

Adatvédelmi szabályzat elfogadása

Legnézettebb Cikkeink

7 megdöbbentő tény a nyugdíjról
7 megdöbbentő tény, amit nem tudtál a nyugdíjról!

Az eddigi magyar nyugdíj Guiness-rekordot egy 57 éves munkaviszonnyal bíró honfitársunknak osztották ki: a havi nyugdíjszelvényen pontosan 789.870 Ft áll. Vajon mi …

Gyerek megtakarítási számla, melyiket válasszam?
Gyermek megtakarítási számla, melyiket válasszam?

Nagyon fontos kérdés, a baba megtakarítás, ezért írunk róla kicsit bővebben. A két legfontosabb tényező, amikor gyermekünk számára szeretnénk pénzt félretenni, nem más, …

Szolgáltatás alapú egészségbiztosítások összehasonlítása

Biztos Ön is találkozott már a Társadalombiztosítás (TB) által finanszírozott egészségügyi szolgáltatással. Meg volt elégedve? Gondolom Önt is gyorsan, sorban állás nélkül, emberien, …

5 millió forint: Ennyit spórolhatsz Unit-linked biztosítással
5 millió forint: Ennyit spórolhatsz unit-linked életbiztosítással

Rengeteg helyen lehet olvasni az interneten, hogy milyen nagyon drága a befektetéses életbiztosítás, sokan még ki is számolják nekünk egy konkrét példán keresztül. …

Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása
Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása

Mit tegyünk, ha van egy kis megtakarított pénzünk? A kérdés aktuálisabb, mint valaha. Mivel a mai Magyarországon levő kamatkörnyezet nem ideális, (alacsonyak a …

Életbiztosítás: Mennyit számít az adókedvezmény 2014-ben?
Életbiztosítás: Mennyit számít az adókedvezmény 2014-ben?

Magyarországon mindenki arról panaszkodik, hogy nagyon sokat kell adózni. Ebben teljesen egyet tudunk érteni, sajnos tényleg elég nagy adóterhek nyomják a vállainkat. Viszont …