Kik vagyunk mi?

Általában jobban szeretjük, ha szavak helyett az elégedett ügyfeleink beszélnek rólunk, de természetesen úgy illik, ha mi is bemutatkozunk. Az Életbiztosítás.com egy olyan fiatal közgazdászokból és pénzügyesekből álló csapat, akik több nagyobb nemzetközi és hazai céget is megjártak már így mindkét oldalról rálátásuk van a hazai pénzügyi piacra. Nagyon jól ismerjük tehát az ügyféligényeket és azt is, ahogyan azokat a nagy cégek a „másik oldalról” kiszolgálják.

Az Életbiztosítás.com

Mivel azonban mi mindig is az ügyfeleink igényeit tartottuk szem előtt, nem pedig a vezetőkét vagy egy preferált pénzintézetét, így egy bizonyos idő után már nem tudtunk azonosulni a multik célkitűzéseivel és jobbnak láttuk, ha búcsút veszünk, és inkább a saját módszereink szerint folytatjuk tovább a munkát. Ennek megfelelően megalapítottuk Életbiztosítás.com-ot, amely egy 100%-ig magyar tulajdonú és nem MLM(hálózatépítő) üzleti modell alapján működő pénzügyi tanácsadó cég, amelyben kizárólag diplomával és több éves tapasztalattal rendelkező tanácsadók dolgoznak.

Nálunk valóban Ön áll az első helyen

Büszkék vagyunk arra, hogy ügyfeleink elégedettségét minden esetben ki tudjuk vívni, és hogy valóban minőségi és szakmai szolgáltatásunkkal messzemenően kitűnhetünk a sok száz alkuszcég közül. Szolgáltatásainkat minden esetben díjmentesen végezzük ügyfeleink számára, mert mi a fizetésünket nem Öntől, hanem a szerződött pénzintézetektől kapjuk. 20 banki és 31 Biztosítói partnerünk, ugyanis lehetővé teszi számunkra a maximális piaci függetlenséget, így Önnek mindig az elérhető legjobb ajánlatot tudjuk kiválasztani!

Miben tudunk segíteni?

Bár oldalunk az Életbiztosítás név alatt fut, ennek ellenére a lakossági és vállalati pénzügyek teljes területén számíthat szakértelmünkre, legyen szó hitelekről, biztosításról vagy megtakarításról. A legjobb ajánlat kiválasztásán túl a teljes ügyintézést is levesszük a válláról, így Önnek nem kell végigjárnia a bankfiókokat és a Biztosítók kirendeltségeit, mert nálunk minden ajánlatot egy helyen megtalál! Személyes tanácsadásunk keretein belül Önnek elsősorban nem terméket, hanem megoldást kínálunk a céljai megvalósításához, és tőlünk minden kérdésére érthető és apró betűktől mentes választ kap!

 

Budapesti központú vállalkozás vagyunk, de tanácsadóink napi szinten járják az országot a vidéki megkeresések miatt, így legyen Ön bárhol az országban, ugyanolyan színvonalon veheti igénybe szolgáltatásainkat. Amennyiben szüksége van pénzügyi tanácsadásra, jövőtervezésre, öngondoskodási formát keres, szeretne megtakarítani gyermekei vagy saját maga számára, és természetesen, ha bármilyen életbiztosítási igénye merül fel, kérjük forduljon hozzánk bizalommal!

Végezetül pedig reméljük, hogy az oldalunkon lévő információk és kalkulátorok segítik Önt az eligazodásban, és hogy sikerült már most rengeteg időt és utánajárást megspórolnunk Önnek!

 

Üdvözlettel:
Deák Ferenc István | Sebestyén András

Adataink:

  • Üzemeltető és tulajdonos: GRANTIS Hungary Zrt.
  • Iroda: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 65.
  • Felügyeleti szerv: MNB
  • MNB regisztrációs szám: 217020798185
  • Email: office@grantis.hu
  • Telefon: +36 1 58 58 555

Legnézettebb Cikkeink

7 megdöbbentő tény a nyugdíjról
7 megdöbbentő tény, amit nem tudtál a nyugdíjról!

Az eddigi magyar nyugdíj Guiness-rekordot egy 57 éves munkaviszonnyal bíró honfitársunknak osztották ki: a havi nyugdíjszelvényen pontosan 789.870 Ft áll. Vajon mi …

Gyerek megtakarítási számla, melyiket válasszam?
Gyermek megtakarítási számla, melyiket válasszam?

Nagyon fontos kérdés, a baba megtakarítás, ezért írunk róla kicsit bővebben. A két legfontosabb tényező, amikor gyermekünk számára szeretnénk pénzt félretenni, nem más, …

Szolgáltatás alapú egészségbiztosítások összehasonlítása

Biztos Ön is találkozott már a Társadalombiztosítás (TB) által finanszírozott egészségügyi szolgáltatással. Meg volt elégedve? Gondolom Önt is gyorsan, sorban állás nélkül, emberien, …

5 millió forint: Ennyit spórolhatsz Unit-linked biztosítással
5 millió forint: Ennyit spórolhatsz unit-linked életbiztosítással

Rengeteg helyen lehet olvasni az interneten, hogy milyen nagyon drága a befektetéses életbiztosítás, sokan még ki is számolják nekünk egy konkrét példán keresztül. …

Életbiztosítás elszámolása költségként
Életbiztosítás elszámolása költségként

2014-ben nem egyszerű a kis- és középvállalkozások (KKV) élete. Ezzel a ténnyel mi magunk is szembesülünk, és pont ezért gondoltuk, hogy segítőkezet nyújtunk …

Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása
Egyszeri díjas befektetéses életbiztosítások összehasonlítása

Mit tegyünk, ha van egy kis megtakarított pénzünk? A kérdés aktuálisabb, mint valaha. Mivel a mai Magyarországon levő kamatkörnyezet nem ideális, (alacsonyak a …