Az életbiztosítás 2013-ban – nemek szerinti megkülönböztetés

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Ahogyan szinte minden, így az életbiztosítások is évről-évre változnak. A körülmények megváltozásával újabb lehetőségek nyílnak meg az emberek előtt, vagy épp záródnak be. Nincs ez másként az életbiztosítás kapcsán sem, ugyanis az életbiztosítás 2013-ban meglehetősen nagy változásokon ment keresztül.


Elsőként a nemek szerinti megkülönböztetés eltörlését érdemes megemlítenünk, ami egy politikai döntés hatására született meg. A döntés valójában drágábbá tette a női biztosításokat, ugyanis idáig a nők várható magasabb élettartamára alapozva, az életbiztosítások költségei alacsonyabbak voltak. A nemek szerint diszkrimináció tehát el lett törölve, így ma már a nők is a férfiakéhoz hasonló biztosítási összegeket kell, hogy fizessenek.

 

Ugyanakkor az életbiztosítás 2013. évben leginkább az adózás miatt változott, ami nagymértékben érinti a vállalkozásokat, s kevésbé a magánszemélyeket. Ezek a változások szinte az összes életbiztosítási formát nagymértékben érintik, a hagyományos életbiztosításoktól elkezdve, egészen a megtakarítás célú, befektetési jellegű életbiztosításokig. Ugyanakkor, egyéb apró változások is bekövetkeztek az életbiztosításokban, amelyeket mindenképp érdemes megismerni.
Amennyiben további információkra is szüksége van az egyes életbiztosítási formákról és lehetőségekről, kérjük, tanulmányozza át a weboldalunk tatalmát, vagy keressen minket a feltüntetett elérhetőségeink egyikén! Továbbá, ne feledje kihasználni az Online életbiztosítás kalkulátoruk nyújtotta lehetőségeket sem!

Ezt a cikket 1846 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555