Babakötvény

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

2014-ben egyelőre egy államilag támogatott gyermek megtakarítás létezik, ez pedig a Babakötvény a Start számlával kiegészülve. Ennek a megtakarításnak ugyanúgy megvannak a maga előnyei, mint a hátrányai. Mi most nagyítóval megvizsgáltuk az államilag támogatott gyermek megtakarítást.

 

Mit jelenet a babakötvény?

 

A babakötvény egy egyszeri állami támogatás a gyermekek részére. Minden 2006.01.01-e után született gyermeknek jár a születése után egy 42.500 forintos állami támogatás. Ezt az összeget a szülők nem kapják kézhez, hanem a gyermek az állam a MÁK-nál nyit egy számlát a gyermek nevére, amihez csak ő férhet hozzá 19 éves korában, addig itt kamatozik. Azt sejti, hogy ebből nem tudja majd finanszírozni gyermeke taníttatását? Ehhez a célhoz szükség van egy megtakarításra is.

 

Mi a Start számla?

 

A Start számla a babakötvényhez kapcsolódik, hiszen az állam által elkezdett megtakarítást itt tudjuk kiegészíteni. Az állam még ösztönöz is erre minket, hiszen a befizetéseink 10%-ával kiegészíti a megtakarítást, mielőtt azonban nagyon örülnénk, a maximális támogatás mértéke havi 500 forint, azaz egy évben legfeljebb 6.000 forint. A Start számlát korábban lehetett kereskedelmi bankoknál is indítani, jelenleg azonban csak a Magyar Államkincstárnál lehetséges. 

 

Milyen befektetés a Start számla?

 

Befektetési szempontból is érdekes a Start számla, hiszen egy olyan 19 éves állampapírba fektetik a pénzt, ami infláció feletti plusz 3%-os hozamot garantál. Első hallásra ez nagyon jól hangzik, mivel ezzel valósan lehet tőkét gyarapítani, de ne feledjük, hogy mivel az inflációhoz van igazítva a nyereségünk, ezért amikor alacsonyan van az infláció (mint most), akkor a hozam is alacsonyabb lesz (most 4,7%).

 

A babakötvény és Start számla rugalmassága

 

Ahogy fent is írtuk a babakötvényhez csak a gyermek juthat hozzá 19 éves korában. A Start számlának azt tartják a rugalmasságának, hogy nincs rendszeres díjfizetési kötelezettség, ami szerintünk egy hosszú távú megtakarításnál nem előny, hiszen a gyakorlatban így sajnos előfordul, hogy egy-egy (vagy több) befizetés elmarad, ezt pedig a lejárati összeg sínyli meg. A Start számlán gyűjtött pénzhez is csak a gyermek nyúlhat hozzá 19 éves korában, és a felhasználásáról jogszabály rendelkezik. (elsősorban tanulással kapcsolatosan)

 

Mikor jó nekünk a Start számla?

 

Amennyiben nagyjából havi 5.000 forintot tudunk áldozni a gyermek megtakarításra, akkor a maximális támogatás kihasználása végett jó választás.

 

Ha nem tartozunk azok közé, akik félnek az államnál megtakarítás vezetni. (Sokaknak a magánnyyugdíjpénztár ugrik be)

 

Ha nem tudunk rendszeresen díjat fizetni, hiszen itt nincs díjfizetési kötelezettség.

 

Ha nem zavar, hogy még egyetlen Start számla sem járt le, így nem tudni hogy mi fog történni, a jogszabály pedig évről-évre változhat.

 

A gyermek megtakarítás kiválasztása

 

Ebben a cikkben az államilag támogatott gyermek megtakarítást mutattuk be. Ahogy kicsit feljebb is láthatja, ez egy optimális megoldás lehet ahhoz, hogy gyermekünket pénzzel támogassuk mikor felnő, viszont a legjobb gyermek megtakarítás kiválasztásához érdemes szakértő segítségét igényelni. Kérjen tőlünk egy konzultációs időpontot, ahol gyermek megtakarítási szakértőnk megismerve az Ön igényeit, egy olyan gyermek megtakarítást fog javasolni Önnek a pénzpiacról, amivel gyermeke a lehető legjobban jár!

Ezt a cikket 1495 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555