Befektetéssel kombinált életbiztosítás

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

A befektetéssel kombinált életbiztosítás, vagyis hivatalos nevén Unit linked életbiztosítás a XXI. század egyik, ha nem a legnépszerűbb megtakarítási formája. Ahogy fejlődik a technika, a tudomány, úgy fejlődnek a pénzpiacon elérhető megtakarítási formák is. A Biztosítók már nem csak biztosítanak, hanem befektetéseket is kezelnek. Nézzük meg, hogy ez miért jön kapóra nekünk.

Miért jött létre a befektetéssel kombinált életbiztosítás?

 

A befektetéssel kombinált életbiztosítás alapjaiba véve egy tátongó piaci űrt hivatott betölteni. Az átlagos magyar embernek ugyanis nincs befektetési tapasztalata, így nem tud a tőzsdén kereskedni, tehát az első ok, amiért létrejött a befektetéses életbiztosítás, az nem más, mint hogy mindenki számára elérhető korszerű befektetést lehessen választani. A másik fontos ok, hogy azok az emberek is élvezhessenek nagybefektetői előnyöket, akiknek nincs egy összegben 10-60 millió forintja, ugyanis az alapkezelők általában ettől az összegtől foglalkoznak az ügyfeleikkel. A harmadik ok pedig nem más, mint nem volt ideális megoldás közép-, és hosszú távú megtakarításokra, befektetésekre.

Miért jó a befektetéssel kombinált életbiztosítás?

 

A Bankok nem kínálnak számunkra olyan közép- és hosszú távú konstrukciókat, amelyekkel fel tudunk készülni gyermekünk taníttatására, valamint a nyugdíjas korunkra. A nagymértékben változó kamatokról már nem is beszélve. Nyílván a befektetési alapok árfolyamai is ingadozhatnak, de ott van lehetőség átirányítani a pénzünket egy másik kamatkörnyezetbe, míg a Bankok mindig közel azonos kamatokat tudnak kínálni, mert a jegybank alapkamattól függenek.

 

A befektetési alapokba különböző befektetési jegyek, értékpapírok vannak összegyűjtve, így a kockázatuk sem olyan magas, mint például egy sima részvénynek, tehát ezek megfelelően diverzifikált (kockázat porlasztott) befektetési lehetőségek.

 

Saját magunknak állíthatunk össze befektetési portfóliót, vagyis mi választjuk meg, hogy milyen kockázat mellett szeretnénk minél magasabb hozamot elérni.

 

Biztosítás mivoltából fakadóan opcionálisan választhatunk haláleseti és rokkantsági díjátvállalást, így a futamidő végén biztosan rendelkezésünkre áll a felhalmozott tőke.

Milyen 3 fontos tényező határoz meg egy befektetéssel kombinált életbiztosítást?

 

A befektetéses életbiztosításokat 3 lényeges szempont alapján érdemes összehasonlítani, ezek pedig a következőek:

    1. költségszerkezet
    2. rugalmassági tényezők
    3. várható hozamok

A költségszerkezet több költségből adódik össze, ilyen a kezdeti költség, az adminisztrációs (nyilvántartási) díj, az alapkezelési költség. Ezek bonyolult matematikai számítások alapján adják meg az összes költséget. Ennek a mérésére találták ki a TKM (Teljes Költség Mutató) mérőszámot, amely százalékos formában fejezi ki a költségeket.

 

A rugalmassági tényezők közül nézzük meg először a maradékjogokat. Maradékjognak minősül a:

    1. visszavásárlás (végleges, vagy részleges)
    2. díjszüneteltetés vagy díjleszállítás
    3. kötvénykölcsön

 

A várható hozamok elviekben a legnehezebben megfogható szempontok, mivel a múltban elért teljesítmény egyértelműen nem jelent garanciát a jövőre nézve. Viszont aki több éven át jól kezeli a pénzt, az nem valószínű, hogy hirtelen elfelejtené a mesterséget. Ha objektív összehasonlításra vagyunk kíváncsiak, akkor látogassunk el Magyarország piacvezető, független befektetési alapokat összehasonlító portáljára, a www.moneymoon.hu oldalra.  Összességében törekedjünk arra, hogy minél kisebb költségű, minél rugalmasabb és minél  magasabb hozamokkal kecsegtető befektetéssel kombinált életbiztosítást találjunk magunknak.

 

Hogy miért fontos gondosan végignézni ezeket?

Mi a különbség 2 befektetéssel kombinált életbiztosítás között??

 

Ahogy mondani szoktuk: „A költség állandó, a hozam változó”. Mi magunk nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy kiválogassuk a legalacsonyabb költségekkel működő befektetéssel kombinált életbiztosításokat, most pedig megmutatjuk, hogy mekkora különbség van egy olcsó és egy átlagos befektetéses életbiztosítás között. Mindekét befektetéses életbiztosításnál egységesen éves 8% hozammal számoltunk, és kalkuláltunk az összes felmerülő költséggel is.

Befektetéssel kombinált életbiztosítás

Befektetéssel kombinált életbiztosítások összehasonlítása

 

Az átlagos költségű Unit linked a piaci átlagnak felel meg, semmilyen bónusz jóváírása nincsen. Az olcsó pedig abból a szűk 5-10%-ból való befektetéssel kombinált életbiztosítás, ami alacsony költségek mellett dolgozik, és bónuszjóváírásokkal is operál.

 

Úgy gondoljuk, hogyha megvizsgálunk egy 25 éves futamidőnél történő befektetést, akkor a jó és a rossz választás közt a különbség majdnem eléri a 6 millió forintot, pontosan 5.798.945 forint. Nos Ezért fontos, hogy egy szakértő segítse Önt pénzügyeiben.

Válasszon olcsó befektetéses életbiztosítást

 

Arra jöttünk rá, hogy számunkra előnyös, hogy a Biztosítók már nem csak biztosítanak, hanem befektetéseket is kezelnek. Így ugyanis olyan közép-, és hosszú távú problémákat tudunk megoldani, amelyre korábban nem volt meg az igazi megtakarítási forma. Elég bonyolult matematikával lehet kiszámolni, hogy jó költségekkel dolgozik-e egy konkrét befektetéssel kombinált életbiztosítás, arról nem is beszélve, hogy ezt a folyamatot vagy 152-szer el kéne végezni (kb. ennyi befektetéses életbiztosítás van ma forgalomban), egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldás, ha szakértőnktől kér egy személyes konzultációs időpontot, ahol ő megkeresi Önnek azt az olcsó befektetéses életbiztosítást, amivel eléri céljait.

Ezt a cikket 1709 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555