Életbiztosítás díjnemfizetés

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az életbiztosítás nem egy rövidtávú pénzügyi konstrukció. Ilyenkor azonban az életünkbe bármikor bekövetkezhet egy-egy váratlan helyzet, egy kisebb anyagi megingás, amit szerencsére az életbiztosításaink igyekszenek rugalmasan követni. Nézzük meg, mi történik, ha nem tudunk fizetni egy életbiztosítást!

 

Az életbiztosítások típusai

 

Az életbiztosításokat előszeretettel 2 csoportra osztjuk, a kockázati életbiztosításokra, és a megtakarításos életbiztosításokra. Amíg a kockázati életbiztosítások csak akkor térítenek, ha valamilyen egészségügyi problémánk van (az egyetlen kivételről ebben a cikkben írtunk), addig a megtakarításos életbiztosítás lényege, hogy több pénzt kapjunk vissza, mint amit befizettünk. Ez ugye jelentős különbséget tesz a djínemfizetés esetén fellépő következmények között.

 

A kockázati életbiztosítás nem fizetése

 

Mivel a biztosító nem képez tartalékot az ide befizetett díjakból, ezért általában 90 djínemfizetett nap után a szerződésünk megszűnik, amit általában egy évig lehet reaktiválni, vagyis újra életre hívni. Ilyenkor 2 dolgot veszíthetünk, az első ha ilyenkor történik velünk valami, akkor nem térít a biztosító, vagyis jelentős szolgáltatástól esünk el, a második pedig, ha újat szeretnénk indítani az több pénzünkbe fog kerülni, hiszen idősebbek lettünk. Átmeneti pénzügyi zavarok idején érdemes inkább a díjszüneteltetést választani, amiről itt olvashat.

 

A megtakarításos életbiztosítás nem fizetése

 

Itt nyilván kicsit bonyolultabb a helyzet, mint a kockázati életbiztosításoknál, hiszen itt sok minden függ attól, hogy mikor nem tudjuk fizetni a díjakat. A megtakarításos életbiztosításoknak ugyanis speciális költségszerkezete van, ezért is egy hosszú távú megtakarítási forma (legalább 10 éves).

 

A biztosító el szokta vonni a kezdeti költségeket, ami általában az első 2-3 éves befizetéseink 7-10%-a. Ezt pontosan a megtakarításos életbiztosítások különös feltételeiben lehet megtalálni, amiről itt írtunk részletesen. Ebben a 2-3 évben nincs lehetősége semennyi pénzt visszakapni az életbiztosításodból, ezért ezzel ne is számoljon. Ezután talál egy visszavásárlási táblázatot, amit ebben a cikkben értelmeztünk, ez az első 2-3 év befizetéseire vonatkozik, nem a teljes megtakarításra.

 

Ha azonban nem megszüntetni szeretné a szerződését, csak pillanatnyilag nem tudja a díjakat fizetni, akkor van lehetőség a szerződés díjmentesítésére, díjszüneteltetésére, vagy díjcsökkentésére a mindenkori minimális díjig. Így, hogy ilyen sok lehetősége van akkor is, amikor átmeneti pénzügyi zavarban van, nyugodt szívvel vághat bele egy gyermek-, vagy nyugdíj megtakarításba.

 

Gondoljunk előre!

 

Az életbiztosítás nem fizetése egy olyan tény, amire érdemes gondolni, felkészülni, de nem érdemes félni tőle. Ügyfeleink túlnyomó többsége még sosem került olyan helyzetbe, hogy vissza kellet volna (esetleg veszteségesen) vásárolnia az életbiztosítását, sőt a djíszüneteltetés is csak minimális számban fordult elő. Mindazonáltal azt javasoljuk, hogy olyan hosszú távú megtakarításos életbiztosítást válasszon magának, amelyek tudnak idomulni, alkalmazkodni az esetleges gondokhoz. Igényeljen tőlünk egy személyes konzultációt, és életbiztosítási szakértőnk megtalálja az Ön igényeihez legjobban passzoló életbiztosítás(oka)t!

Ezt a cikket 1388 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555