Életbiztosítás különböző helyzetekben

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Az életbiztosítások jó esetben szerves részét képzik az életünknek, vagyis rendelkezünk velük. Legyen szó akár kockázati védelemről, akár megtakarításról szükségünk lehet rájuk. Most megpróbálkozunk a lehetetlennel, vagyis megnézni, hogy mikor melyik életbiztosításra lehet a legnagyobb szükségünk.

A pályakezdő fiatalok biztosításai

Amikor elkezdünk dolgozni, akkor általában 1 cél lebeg a szemünk előtt. Ez pedig nem más, mint a saját ingatlan megszerzése. Ennek érdekében magas összegeket vagyunk hajlandóak félretenni a fizetésünkből (optimális esetben lakástakarékot indítunk), de nem árt már ilyen fiatalon más dolgokra is gondolni.

 

Attól most tekintsünk el, hogy a kockázati életbiztosítások meglehetősen olcsóbbak ebben a korban. Ahol a legfontosabb, hogy minél hamarabb induljon a szerződésünk az a nyugdíjbiztosítás. Érdekesség, hogy ha 40 évig félreteszünk egy nyugdíjbiztosításba havi 10 ezer forintot (bruttó 6%-os hozam mellett), akkor 15.529.238 forintunk lesz. Ezzel szemben, ha 10 évig teszünk félre havi 40 ezer forintot ugyanabba a nyugdíjbiztosításba, akkor csak 6.500.809 forint. Nos ezért érdemes minél előbb nyugdíjbiztosítást indítani.

A családalapítás után

Általában ebben a korban már a saját lakásunkban vagyunk. Amennyiben pedig megfogadtuk a fent elhangzott jó tanácsot, akkor a nyugdíjbiztosításunk is él már. Ilyenkor talán a legfontosabb, hogy önmagunkat biztosítsuk. Hiszen felelősek vagyunk a családunkért, ha velünk történik valami egészségügyi probléma, vagy egy katasztrófa, akkor ezt a családunk pluszban anyagilag ne szenvedje el. Egy 31 éves dohányzó férfinak 8.500 forintból az alábbi szolgáltatást nyújtja az egyik biztosító:

  1. 10 millió forint haláleseti szolgáltatás
  2. 10 millió forint rokkantság
  3. 500 ezer forint baleseti műtéti térítés
  4. 200 ezer forint műtéti térítés
  5. 50 ezer forint csonttörés

 

És így nem csak a halál esetén kapunk anyagi szolgáltatást, hanem ha kiesünk a munkából, akkor is van, ami pótolja a hiányzó jövedelmünket.

A gyermekek jövője

Ne feledjük, hogy a gyermek életkezdését is szükséges támogatni, lehetőségeink szerint. Ennek az egyik legjobb módja az ún. gyermek megtakarítási program. Egy olyan előtakarékosságról beszélünk, amely nem csak szép nyereséggel kecsegtethet, hanem még egy fontos extra szolgáltatást is tartalmaz. Mégpedig ha a szülő elhalálozna a megtakarítási időszak alatt, akkor a biztosító magára vállalja a díjfizetést a futamidő végéig. Így a gyermek garantáltan magas összeghez jut, amit szabadon tud felhasználni, akár oktatásra, vagy saját ingatlanra.

Minél előbb kössük meg a megfelelő biztosításokat!

Ebben a cikkben röviden megmutattuk, hogy milyen biztosításokat mikor érdemes mindenképpen elindítani. Amikor kirepültek a gyermekek, érdemes növelni a megtakarításainkat, hogy jobb színvonalon élhessünk idős korunkban. Fontos azonban, hogy a megfelelő életbiztosításokat válasszuk, mert jelentős különbségek akadnak közöttük. Éppen ezért igényeljen tőlünk egy személyes konzultációt! Egy rövid beszélgetés alatt segítünk Önnek megtalálni az optimális megoldásokat.

Ezt a cikket 684 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555