Kockázati életbiztosítás, vagy nyugdíjbiztosítás? Az egyikre biztosan szüksége lesz!

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Két lehetőségünk van: Vagy nyugdíjasok leszünk, vagy meghalunk hamarabb. Durván hangzik, mégis ez tény, és ne felejtsük el, hogy mindkét esetben anyagi kötelezettségünk van, magunk felé, illetve a családunk felé. Az, hogy velünk melyik eset fog megtörténni nagyban függ az életmódunktól, amire az alábbi kutatás mutatott rá:

 

Mennyire fontos az egészségünk?

 

Egy rendkívül érdekes felmérést készít minden évben a Health at a Glance, az Európai Unió tagországok lakosainak egészségügyi állapotáról. Megtette ezt 2014-ben is, és az eredmények finoman fogalmazva sem hízelgőek ránk nézve. Az egy dolog, hogy a kimutatások szerint sokat dohányzunk, sok alkoholt fogyasztunk, és keveset sportolunk (persze ez így együtt nem jó), de a legfontosabb mutató az, hogy mekkora a várható élettartam. Nos, ebben a tekintetben hátulról az 5. helyet foglaljuk el az EU-ban, hiszen a nők 78,7 évig, míg a férfiak 71,6 évig élnek várhatóan.

 

A számokra nézve ez 2 dolgot jelent. Egyrészt sokan halnak meg a nem egészséges életmódjuk miatt (még relatív fiatalon), aki pedig nem, az várhatóan hosszabb nyugdíjas évekre számíthat. Ez a tény pedig jelentősen befolyásolja, hogyan alakítsuk a pénzügyeinket.

 

Ha nem élnénk meg a nyugdíjas kort, akkor kockázati életbiztosítás

 

Vegyük előre a szomorúbb esetet, ha elhaláloznánk, mielőtt nyugdíjba vonulunk. Ebben az esetben eltérve a nagy átlagtól érdemes gondoskodni a szeretteinkről, a családunkról, amit a leginkább pénz formájában érdemes megtenni, mivel halálunk után máshogy nem tudunk segíteni nekik. Erre a legjobb megoldás a kockázati életbiztosítás, hiszen hosszú évekre tudjuk stabilizálni a családunk anyagi hátterét, akkor, amikor máshogy nem tudunk nekik segíteni. Ennél többet ilyen helyzetben nem is tehetünk, és ez csak a döntésünkön múlik, mivel potom pénzből 8-10 millió forintot kaphatnak garantáltan.

 

A hosszú nyugdíjas évekhez kell egy nyugdíjbiztosítás

 

Azzal mindenki tisztában van, hogy csak az állami nyugdíjból nem fogunk tudni idős korunkban megélni. Mivel statisztikák szerint, aki eléri a nyugdíjkorhatárt, az 10-15 évet tölt nyugdíjban, ezért ekkora időre érdemes magunknak tervezni. Az egyik legjobb megoldás erre a nyugdíjbiztosítás, amelyet az állam a befizetéseink 20%-ával, évente akár 130 ezer forint SZJA kedvezménnyel honorál. Nagy előnye, hogy nemcsak lejáratkor szolgáltat, hanem rokkantság, illetve halál esetén is. Ez azt jelenti, hogy az itt összekuporgatott pénz akkor sem veszik el, ha esetleg nem élnénk meg a nyugdíjas kort. Mindenkinek javasolt tehát egy ilyen nyugdíj megtakarítást indítani.

 

Az életünk anyagi felelősséggel jár

 

Optimális esetben mindenkinek kell, hogy legyen egy nyugdíj megtakarítása, és egy kockázati életbiztosítása, az európai trendek szerint. Ahogy a bevezetőben is írtuk, vagy nyugdíjasok leszünk, vagy nem éljük meg, de mind két esetre érdemes gondolni, tervezni. A jelenlegi pénzpiacon számos lehetőség adódik előttünk, de sok pénzt veszíthetünk, ha nem a hozzánk leginkább illő konstrukció(ka)t választjuk. Igényeljen tőlünk egy személyes tanácsadást, és életbiztosítási szakértőnk egy ingyenes megbeszélés keretein belül megtalálja Önnek a legjobb megoldás(oka)t!

Ezt a cikket 1163 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555