Érd el a banki kamatok többszörösét életbiztosítási védelem mellett!

Nem mindegy, mit választasz.

Megmutatjuk, milyen életbiztosítási lehetőségeid vannak.
2017 januárjában megjelent az etikus életbiztosítási koncepció, ami alapjaiban változtatta meg a piacot. A drága biztosításokat kivonták, és az MNB által szigorúan szabályozott, átláthatóbb termékek léptek a helyükbe. Kimondhatjuk: sosem volt még ilyen olcsó az életbiztosítás.

Először is nézzük meg, milyen életbiztosításra lenne szükséged!

Az életbiztosításról a legtöbb ember arra a típusra gondol, ami halál esetén fizet, pedig az csak egy a sokból. A felelős döntéshez az alábbi típusokat mindenképp meg kell ismerned:

Kockázati életbiztosítás

Ez a fajta biztosítás csak halál vagy rokkantság esetén fizet, megtakarításra nem alkalmas.

Vegyes életbiztosítás

Halál esetén és a futamidő lejártakor is fizet, bár a lejárati összeg valószínű, hogy csak az infláció ellensúlyozására alkalmas.

Megtakarításos életbiztosítás

Fő célja a megtakarítás, a befektetett összegek növelése, de tartalmazhat kockázati (halál esetén fizető) részt is.

Egyösszegű életbiztosítás

Egyszeri, nagyobb összegű befizetést jelent, amelynek célja a bankinál jobb hozamok elérése, de halál esetén is fizethet.

Balesetbiztosítás

Akár már kisebb összeg rendszeres befizetésével is térít a különböző balesetek bekövetkeztekor, vagy akár halál esetén is.

Magán egészségbiztosítás

Magánkórházi ellátást, és akár szűréseket, diagnosztikai vizsgálatokat is fedező, rendszeres befizetést igénylő biztosítás.

Már biztosan fel is merült benned néhány kérdés

  • • Életbiztosításnak számít a baleset- és az egészségbiztosítás is?
  • • Kombinálhatók egymással az életbiztosítások?
  • • Milyen költségeik vannak?
  • • Honnan tudjam, melyik való nekem?

Mutatjuk a válaszokat

Ez a helyzet a baleset- és az egészségbiztosítással

A balesetbiztosítások között sok olyat találni, amely halál esetén is fizet, ezért erősen hasonlít a kockázati életbiztosításhoz, csakhogy ez nem halállal vagy rokkantsággal végződő balesetek bekövetkeztekor is fizet. Az egészségügyi állapot pedig nagyban befolyásolja az élettartamot, ezért tágan értelmezve a magán egészségbiztosítás is az életet védi, miközben a hálapénztől és a hosszú várólistáktól is megkímél.

A fenti életbiztosítások bizonyos esetekben kombinálhatók

Természetesen van lehetőség a különböző biztosítások kombinálásra. A különböző szolgáltatások akár egy terméken belül is összevonódhatnak, de külön biztosításokat is köthetsz, ha szeretnél. Persze mindig a célokhoz kell igazítani az életbiztosítást. Ha például a megtakarítás (vagyis a pénzed gyarapítása) mellett az örököseid vagyonát is szeretnéd növelni, érdemes kockázati részt is építeni az életbiztosításodba. Ha pedig az egészségedet is aktívan védeni szeretnéd, külön egészségbiztosítást is köthetsz, hogy mindig a legjobb orvosi kezekben légy.

Az életbiztosítás ára

Az életbiztosítások kockázati része annál olcsóbb, minél fiatalabb és egészségesebb vagy. Aki fiatalon köt életbiztosítást, annak idősebb korában sem feltétlen lesznek komolyabb költségei. A megtakarításos életbiztosítások eltérő költségszerkezettel rendelkeznek, amiket mindig előre meg kell vizsgálni, hogy ne érjenek meglepetések. A balesetbiztosítások akár egészen kicsi összegűek is lehetnek, az egészségbiztosítások átlagos havi díja pedig 6-35 ezer forint körül mozog attól függően, milyen szolgáltatásokat szeretnél igénybe venni.

Így derítsd ki, melyik való neked

Miért nem könnyű eldönteni? Ha már nagyjából körvonalazódott is a fejedben, milyen típusú életbiztosítást szeretnél, még vár rád egy komoly feladat. Górcső alá kell venned az egyes termékeket, hisz egy típuson belül is sokféle konkrét ajánlatot találsz, és akár milliók múlhatnak a döntéseden. De ne aggódj, nem kell egyedül végigböngészned az összes ajánlatot! Felkészült tanácsadóink és egyedi fejlesztésű kalkulátoraink neked is segítenek kiválasztani azt az életbiztosítást, amivel igazán jól járhatsz. Csak üzenj nekünk az oldal alján, és kollégáink egy munkanapon belül a rendelkezésedre állnak.

Szeretnéd a banki kamatok többszörösét elérni, életvédelemmel kiegészítve?

Szeretném!

Amikor pénzgyarapításról van szó, sokan választják a banki kamatokat, de te nem fogod elkövetni ezt a hibát!

A jegybanki alapkamat jelenleg 0,9% évente, te viszont ennek a többszörösét szeretnéd elérni.

Rövidebb futamidejű lekötések esetén a banki betéti kamat sajnos nem nagyon rugaszkodik el a 0,9%-ról. Persze mindig vannak kedvezőbb banki ajánlatok, de a kiemelkedőbbek is csak 2,1% körül mozognak jelenleg, azaz maximum ennyivel gyarapítják a pénzed. A bankok tehát kicsi kamatot ígérnek, de azt garantálják. Persze mindig vannak egyéb költségek. A tranzakciós díj, a kamatadó és társaik általában még ezt a kevéske többletet is megcsapolják.

Mekkora lesz az állami nyugdíjad?

A bankokkal ebben az esetben az a gond, hogy nem biztosítanak magas kamatot, amikor a jegybanki alapkamat alacsony. A bankok a jegybanktól és tőlünk “veszik meg” a pénzt, és természetesen ha a jegybank olcsón adja (0,9%-ért), akkor miért is fizetne nekünk sokkal többet a bank, hogy használhassa a pénzünket? Biztosan felmerült benned, hogyan tudja a bank használni a pénzed. Nos, amit te befektetsz, azt ők másoknak hitelként adják oda, tehát a pénzed a lakosság körében áramlik oda-vissza. Ez tehát azt jelenti, hogy minél alacsonyabb az alapkamat, annál olcsóbbak a hitelek, és annál kevesebbet kapsz a banki betétben lévő forintjaid után.

Így érheted el a banki kamatok többszörösét

Míg a bank a lakosság körében forgatja a pénzed, a biztosítók a gazdaságba fektetik be, vagyis a gazdaság profitjából részesülsz te is. Tehát a biztosítóknál befektetett összegek hozamai sokkal változatosabbak, általában magasabbak a banki betétekénél.

Életbiztosítási eszközalapok évesített átlaghozammal

Természetesen az sem mindegy, pontosan milyen biztosítást választasz, hiszen a különböző termékek az eltérő kondíciók miatt (költség, hozam) más-más lejárati összegeket képesek felhalmozni neked, amelyek között pedig akár milliós eltérések is lehetnek. Ezeken az ábrákon te is láthatod, mekkora a különbség egy szerencsés és egy kevésbé szerencsés választás között.

Így érheted el a banki kamatok többszörösét

A kalkuláció ajánlattételnek nem minősül.

Bonyolult? Ne aggódj, kalkulátoraink mindent kiszámolnak helyetted!

Már te is látod, hogy egy megtakarításos életbiztosítással tényleg elérhető a banki kamatok többszöröse. Viszont azt is tudod, nem mindegy, hogy pontosan mennyit jelent a “többszörös”. Senki sem ellensége a saját pénzének, ezért biztosan te is azt a megoldást keresed, ami biztonságos és jövedelmező.

Tudjuk, hogy nem egyszerű a választás, és nem is javasoljuk, hogy egyedül dönts. A teljes piacot ismerned kell ahhoz, hogy felelős döntést hozhass, de ne aggódj, mert tanácsadóink és kalkulátoraink mindent kiszámolnak helyetted!

Számoljátok ki nekem!

Segítünk, hogy te is életbiztosítási védelem mellett érhesd el a banki kamatok többszörösét!

Nyomulás helyett tiszta információt mindenkinek!

Az Életbiztosítás.com csapatának minden tagja ismeri a pénzügyi tanácsadói piac árnyoldalait. Mind láttunk már olyan eseteket, amelyekben valójában nem a tanácsadás, hanem az egysíkú értékesítés volt a cél. És igazság szerint örülünk is annak, hogy láttuk, mit nyújthat ez a fajta értékesítés, mert így azt is felismertük, mit kell gyökeresen másképp csinálnunk, hogy valóban ügyfeleink érdekeit szolgálhassuk.

Hogy miben különbözik a
Életbiztosítás.com csapata másoktól?
  • Tőlünk nem megy ki hideghívás, nem zaklatunk senkit, csak azt hívjuk, aki erre kért minket.
  • Az általunk közvetített szerződések 99,4%-a (a piaci átlag 85-90%-ot lehagyva) még ma is él.
  • 5-15 év tapasztalattal rendelkező kollégáink azon fáradoznak, hogy mindenki a számára, és nem a biztosító számára megfelelő előtakarékosságot válassza.
  • A szolgáltatásunk ingyenes. Minket nem ügyfeleink, hanem a pénzintézetek honorálnak, de ez nem jelenti azt, hogy rajtunk keresztül drágább szerződni.
  • Független alkuszként 10 biztosító 20 nyugdíjbiztosítása érhető el rajtunk keresztül, és nincs saját vagy preferált termékünk.
  • Egyedi fejlesztésű, a költségeket tételesen vizsgáló, összehasonlító kalkulátorokkal dolgozunk.
Rátok van szükségem!
Az Életbiztosítás.com sztori
Az Életbiztosítás.com sztori

A 2017-es év komoly változásokat hozott az életbiztosítási piacra. Az etikus életbiztosítási koncepció megjelenésével sok terméket vontak ki a forgalomból, mert nem feleltek meg az MNB ajánlásának. Ezzel együtt sok új, átláthatóbb költségszerkezetű termék is született.

2017 januárjában csak úgy kapkodtuk a fejünket, annyi újdonság lépett a piacra. Azonnal fel is merült bennünk, hogy ha mi éjt nappallá téve számoljuk az új termékek költségeit, vajon értelmezhető-e egyáltalán az új rendszer a lakosság számára. Úgy éreztük, segítenünk kell. Ezért az egész oldalunkat megújítva létrehoztuk az etikus életbiztosításokat összehasonlító kalkulátorunkat, amellyel bárki könnyen áttekintheti a piacot. Cikkeinkben, elemzéseinkben és a termékek saját adatlapjain minden fontos információt megtalálhatsz az életbiztosításokról. A komoly pénzügyi döntés meghozatala előtt pedig tapasztalt, etikus tanácsadóink is a segítségedre lesznek.

Mi nem nyomulunk. Nem adunk el. És nem kérünk tőled pénzt a tanácsainkért.

Az etikus pénzügyi tanácsadásban hiszünk, ahol a termékünk nem az életbiztosítás, hanem az információ, a teljes pénzpiacot vizsgáló összehasonlító kalkulációk és a tapasztalatunk.

Tapasztalt tanácsadóink a lelkiismeretük szerint dolgoznak

Az Életbiztosítás.com csapat bármely tagjának tudása magában foglalja minden társáét. Így mindegyikünk tanácsa mögött ott áll több mint 20 ember összesen 150 évet is meghaladó tapasztalata. Jól hangzik, nem? Mi erre a hatalmas tudásbázisra vagyunk a legbüszkébbek.

Annus Csaba
Annus Csaba
Tanácsadó

Annus Csaba vagyok, pénzügyi szakértő. Egyetemi éveim után vállalkozóként vágtam bele a pénzügyi tanácsadás csodálatos útvesztőjébe. Pályafutásom kezdeti éveiben sajnos hamar szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy ennek a szakmának a patináját számos hobbi tanácsadó már rég elkoptatta. Viszont a látszólagos negatívumok ellenére, nap, mint nap megtapasztalom, hogy milyen hihetetlen nemes szakma a miénk. Képesek vagyunk az embereket felkészíteni a tervezhető és tervezhetetlen jövőbeli kiadásokra egyaránt. Tapasztalataim alapján az emberek már egy sokkal magasabb színvonalú szolgáltatásra vágynak, illetve egy tanácsadóra, akire hosszú távon, bármikor számíthatnak. Mélyen hiszek abban, hogy a Grantis tanácsadói ezeket az értékeket képviselik és a velük találkozó személyek végre fellélegezhetnek, hogy nem egy értékesítővel, hanem egy valóban független tanácsadóval ülhetnek szemben.

Trefán Attila
Trefán Attila
Tanácsadó

Üdvözlöm, Trefán Attila pénzügyi tanácsadó vagyok. Támogatást nyújtok abban, hogy a hozzám forduló emberek a céljaiknak leginkább megfelelő pénzügyi döntéseket hozzák. Ez komoly kihívás és nagy felelősség is egyben. 10 év bankban töltött időszak után új útra léptem és a Grantis az a cég, amellyel teljesen azonosulni tudok. Hiszem, hogy a független és etikus gondolkodásmóddal a megfelelő választ adjuk meg a felmerült igényekre és ezzel jobbá tesszük az emberek életét. Tanácsadóként a legkiválóbb szakemberekkel dolgozom együtt annak érdekében, hogy ügyfeleim a legjobb minőségű szolgáltatást kapják. Alapértékem az őszinteség és a megbízhatóság, objektíven segítek tisztán látni a számok és információk rengetegében.

Kiszer Norbert
Kiszer Norbert
Kiemelt tanácsadó

Kiszer Norbert vagyok, szakterületem az öngondoskodás. Tanácsadóként és hosszútávfutóként munkámat a kitartás, odafigyelés és a rendszeresség jellemzi. Igyekszem ezen értékek mentén segíteni ügyfeleimet. Úgy gondolom, egy megtakarítás a hosszútávú rendszerességnek köszönhetően éri el a kívánt célt, nem pedig a hangzatos ígéretektől. Munkamódszerem alapja, hogy nem addig ügyfél az ügyfél amíg aláírja a szerződést, hanem onnantól!

Kovácsik Tamás
Kovácsik Tamás
Vezető tanácsadó

Kovácsik Tamás vagyok, megtakarítási szakértő. 2014-ben diplomáztam Egerben. Tanulmányaimat befejezve egy sajnos csak nevében független pénzügyi tanácsadó cégnél kezdtem a pályafutásomat. Mivel számomra rendkívül fontos, hogy ne csak nevében, hanem valóban független legyen a tanácsadó cég, amelynek képviseletében segítem az embereket, úgy döntöttem, váltok, és a GRANTIS-nál helyezkedtem el. Hiszek abban, hogy valódi tanácsot csak függetlenül, alapos tudással és szakértelemmel lehet adni. Azért dolgozom, hogy mindenkit hozzásegítsek a céljai eléréséhez, aki hozzám fordul tanácsért.

Horga Bíborka
Horga Bíborka
Tanácsadó

Horga Bíborka vagyok – ha egy gondolatba lehetne önteni, akkor pénzügyi- és életpálya tervező. A célokhoz külön-külön tervezem meg az ügyfeleimmel a szükséges lépéseket. Majd a kínálatot megversenyeztetve, szélsőséges eltéréseket megmutatva segítek a legjobb megoldások felkutatásában. Fiatalon – saját bőrömön – sikerült megtapasztalnom, hogy mennyire fontos az öngondoskodás és az életvédelem. Ezt a tudást szeretném átadni az embereknek. Büszke vagyok arra, hogy a GRANTIS csapatában, őszintén és széleskörűen van erre lehetőségem. Hiszek abban, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű információval tudok javítani az ügyfeleim életszínvonalán.

Sipos Csaba
Sipos Csaba
Vezető tanácsadó

Sipos Csaba vagyok, megtakarítási szakértő, a GRANTIS vezető tanácsadója. 2013-ban ismertem meg a GRANTIS csapatát. Azonnal rabul ejtett az ügyfelek iránti odaadásuk, így elfogadtam a cég felkérését, és én lettem az első tulajdonosi körön kívüli tanácsadójuk. Több mint 10 év alatt közel 7900 ügyféltalálkozón vettem részt. Gyorsan és magabiztosan vázolom fel bárkinek a lehetőségeit, a különböző termékek előnyeit és hátrányait. Tanácsadói tevékenységem mellett a tanácsadói csapat szakmai felkészültségéért is felelek. A privát pénzügyi megoldásokon kívül szívesen foglalkozom vállalati adómentes juttatásokkal, mert hiszem, hogy ezzel is segíthetjük a lakosság kiadásainak optimalizálását, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy több pénz maradjon a családoknál.

Krasznai Dávid
Krasznai Dávid
Tanácsadó

Krasznai Dávid vagyok, független pénzügyi tanácsadó. Közel 10 éve foglalkozom ügyfelekkel és kifejezetten örülök, hogy olyan területen vagyok, ahol a hétköznapi emberektől kezdve a különleges igényű embereknek is tudunk segítséget nyújtani olyan témákban, amik hatalmas segítséget jelenthetnek bárki számára. Külön hálás vagyok azért, hogy mind azt az értékrendet, az őszinte, jószívű törődést, szakmaiságot, amit édesapám is képvisel(t), én is továbbvihetem a munkámba, mert örömmel segítek az embereknek. Fontosnak tartom, hogy munkánkkal egy olyan pénzügyi tudatosság kialakulásához segíthetjük ügyfeleinket, amiben tisztán látják és értik a pénzügyi termékeket és működésüket.

Rafael Gyula
Rafael Gyula
Kiemelt tanácsadó

Rafael Gyula vagyok, pénzügyi szakértő. Már fiatalon szerettem volna minél több embert megismerni, akiknek a segítségére, hasznára lehetek. Nem gondoltam volna akkori fejjel, hogy a pénzügyi területen nyílik majd erre lehetőségem. Mára számos ügyfelem van, akinek sikerült segíteni a céljai megvalósításában. Ma már tudom, hogy amivel foglalkozom, az az egyik leghasznosabb és legfontosabb szakma, amit csak választhattam. Igazából a szakma talált meg engem, és nem én a szakmát. Fontosnak tartom, hogy mindig a lehető legfelkészültebb legyek. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magam, és a lehető legtöbbet nyújtani a hozzám fordulóknak.

Bánfai Zsolt
Bánfai Zsolt
Vezető tanácsadó

Bánfai Zsolt vagyok, megtakarítási szakértő, a GRANTIS vezető tanácsadója. Szeretem pénzügyi „háziorvosként” bemutatni magam, mert ez tükrözi leginkább a tevékenységemet. Több mint 25 éve vagyok vállalkozó, így a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen következményekkel járhat egy-egy rossz pénzügyi döntés. Először csak jobban akartam menedzselni a pénzügyeimet, ezért kezdtem képezni magam ezen a területen, de az önképzésből végül hivatás lett. Meggyőződésem, hogy az öngondoskodás pusztán tervezés, elhatározás és következetesség kérdése. Családi szinten nem kell hozzá más, csak józan paraszti ész, egy kockás papír, és persze nem árt egy szakértő segítsége sem.

Balogh Zoltán
Balogh Zoltán
Vezető tanácsadó

Balogh Zoltán vagyok, megtakarítási szakértő. Sportolóként kezdtem a nagybetűs életet, és az akkor kapott értékek még mindig meghatározzák a mindennapjaimat. Sportolói pályafutásom befejezése után kerültem új pályára: 2005 óta tevékenykedem pénzügyi területen. Több ezer tárgyalás tapasztalatával felvértezve szeretném rendbe tenni azon családok pénzügyeit, akik tudják, hogy a pénzügyi tanácsadást lehet korrekten is, valóban az ügyfelek érdekeit szolgálva végezni. Hiszem, hogy manapság is lehet jó és követendő pénzügyi tanácsokat adni a magyar embereknek az elmúlt évek, évtizedek rossz tapasztalatait és emlékeit feledtetve.

Szabó Dániel
Szabó Dániel
Tanácsadó

Szabó Dániel vagyok, független pénzügyi tanácsadással és pénzügyi tervezéssel foglalkozom. Egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem el foglalkozni a szakmával, akkor még munkaként, ma már hivatásként tekintek rá. Számomra a saját tapasztalataim is kellőképp reprezentálják a szakma létjogosultságát és fontosságát. Ügyfeleimnek teljes körű tájékoztatást adok a különböző lehetőségeikről és segítek kialakítani a legmegfelelőbb pénzügyi védőhálót a váratlan helyzetekre. Szívügyem az öngondoskodás, legyen szó egy pontos és precíz gyermek-, vagy nyugdíj stratégia felépítéséről. Hiszem, hogy a GRANTIS-nál valós értéket teremtünk nap mint nap. Örülök, hogy egy olyan cég és család büszke tagja lehetek, ahol a legfőbb erények közé sorolandó többek között az ügyfélközpontúság, a függetlenség és az erős szakmaiság.

Szalai Szabolcs
Szalai Szabolcs
Kiemelt tanácsadó

Szalai Szabolcs vagyok, független pénzügyi szakértő. Egyetemi mérnöki végzettséggel is rendelkezem, így gyakorlatias és részletekbe menő tanácsokkal tudom szolgálni ügyfeleimet. A pénzügyi tanácsadást azért kezdtem el anno még az egyetemi évek alatt, mert közvetlenebb hozzáadott értéket tudok adni az emberek számára, mint azt mérnökként tehetném a műszaki problémák esetén. Azért választottam a GRANTIS-t, mert egyedül itt tudom igazán az ügyfelek érdekeit képviselni a függetlenség és a vállalat minőségi felépítése miatt. Nem csak a pénzügyi termékek kiválasztásában szoktam segíteni, hanem coaching jellegű hozzáállásommal szoktam az ügyfeleim bevételeit és kiadási szokásait optimalizálni.

Sipos Viktória
Sipos Viktória
Kiemelt tanácsadó

Sipos Viktória vagyok, egy mondatban számomra megfogalmazhatatlan a szakmánk. Egyszerre vagyunk pénzügyi kisokosok, pszichológusok, jogászok és közgazdászok az ügyfeleink szemében. Egy óra kizökkenést jelentünk a mindennapokból, hogy megtervezzék velünk leendő ügyfeleink a pénzügyi jövőjüket. Célom emberbaráttá alakítani a pénzügyi piacot és a biztosítói nyelvet közérthetővé tenni. Hídként állni stabilan, és hosszú távon ügyfeleim és a pénzintézetek között, mindig az ügyfelem érdekét képviselve.

Pozsár László
Pozsár László
Tanácsadó

Pozsár László vagyok, pénzügyi szakértő. Egyetemi tanulmányaim során  döbbentem rá, milyen fontos a pénzügyi tervezés. Egyre elengedhetetlenebbek azok a pénzügyi megoldások, melyekkel családunk és önmagunk számára biztos, stabil hátteret teremthetünk. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, olyan szakértőre van szükség, aki emberileg és szakmailag is az ügyfelei oldalára állva függetlenül, saját életükhöz igazítva, személyre szabva tud megoldást, segítő kezet nyújtani. A GRANTIS csapatánál találtam meg az imént említett komplexitást, mellyel minden ügyfelemet még sikeresebbé tehetem ezen a területen.

Kurdi Ádám
Kurdi Ádám
Tanácsadó

Kurdi Ádám vagyok, független pénzügyi tanácsadó. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyben a hobbim is. Régóta foglalkozom pénzügyekkel, amelyek közül talán a befektetések világa áll hozzám a legközelebb. 2018. márciusa óta vagyok a GRANTIS csapat tagja, folyamatosan bővülő pozitív tapasztalattal. Fontos számomra az az ügyfélközpontúság amit a GRANTIS ezen a piacon képvisel. Bízom benne, hogy tevékenységemmel valós segítséget nyújtok az emberek pénzügyi kérdéseiben, “útvesztőiben”.

Kosjár Katalin
Kosjár Katalin
Vezető tanácsadó

Kosjár Katalin vagyok, pénzügyi szakértő, egykori élsportoló. A sportolói lét tisztességre és nagy munkabírásra nevelt. Munkám során pozitív végeredményre törekszem, mert az eredmény mindig ott van a “táblán”. Saját megtakarításaimon keresztül ismertem meg ezt a szakmát, így valós személyes és több mint 10 éves szakmai tapasztalatra támaszkodva segítek eligazodni ügyfeleimnek a pénzügyek útvesztőjében. Számomra minden ügyfelem különleges, hisz mindenki egyedi történettel, egyedi célokkal és reményekkel érkezik hozzám.

Pálmai Viktor
Pálmai Viktor
Vezető tanácsadó

Pálmai Viktor, független pénzügyi szakértő vagyok. Több mint 400 privát ügyfelem adóvisszatérítési, megtakarítási, befektetési portfóliója kapcsán adok szakvéleményt immár több mint 10 éve. Vallom, hogy elsősorban nem maguk a pénzügyi eszközök számítanak, hanem az a szakértelem, mely által a megoldások – az ügyfelek igényei alapján – kiválasztásra és személyre szabásra kerülnek. Az ügyfeleknek apróbetűs részek böngészése helyett elég egy megbízható szakemberrel kapcsolatot tartani. Pénzügyi tanácsadói pályám hobbiként indult, szerettem volna a pénzpiacot átlátni, megérteni és a saját pénzügyeimet tudatosan irányítani. Azóta rájöttem, hogy értékesebb egy gazdálkodási egységet (családot, céget) egészében kezelni, ezért képzem magam tovább újabb és újabb területeken.

Reiner András
Reiner András
Vezető tanácsadó

Reiner András vagyok, megtakarítási és biztosítási szakértő. 2009 óta dolgozom független tanácsadóként. Ebben az egyre inkább rohanó világban időt és pénzt spórolnak meg azon embereknek, akiknek a kapcsolatrendszerükben van egy pénzügyes, akihez bármilyen kérdéssel fordulhatnak, ha független, szakértői véleményt szeretnének kapni. Büszke vagyok rá, hogy a GRANTIS csapatába tartozhatok, mert tudom, hogy itt a minőségi kiszolgálás az első és mint cégünk eredményei is mutatják, ebben a szakmában hosszú távon csak az lehet sikeres, aki megfelelő értékrenddel rendelkezik és az ügyfél érdekeit tartja az első helyen. Mindig röviden, érhetően, de minden fontos részletre kitérve vázolom fel ügyfeleim számára a lehetőségeiket, hogy a legjobb döntést tudják meghozni.

Jablonszky László
Jablonszky László
Vezető tanácsadó

Jablonszky László vagyok, 12 éve foglalkozom pénzügyi tervezéssel, tanácsadással. A saját pénzügyeim iránti aktív érdeklődés terelt a tanácsadói szakma felé. Fogyasztóként azt tartottam a legfontosabb értéknek, hogy valóban objektív információkhoz juthassak, illetve hogy legyen mellettem valaki, aki szakmailag támogat a pénzügyi döntések meghozatalában. Ezért tanácsadóként is ezt a két szempontot tartom a leglényegesebbnek: hosszú távon menedzselni a hozzám fordulók pénzügyi megoldásait, és a pénzintézetekől mindvégig függetlennek maradni. Privát életemben a család az elsődleges, 9 éves kislányom boldog apukája vagyok.

Vincze Ramóna
Vincze Ramóna
Kiemelt tanácsadó

Vincze Ramóna vagyok, független pénzügyi tanácsadó, anya és társ. 2001-ben szerettem bele a pénzügyi tanácsadói szakmába, azóta kizárólag független tanácsadóként vagyok jelen a szakmában. Hiszem, hogy felelős döntést csak megfelelő objektivitással lehet meghozni, ehhez viszont elengedhetetlen a függetlenség. A munkám a hobbim is egyben, mert ezt a szakmát csak akkor lehet odaadással magas szinten végezni, ha megtaláljuk benne az örömünket. Én megtaláltam az ügyfeleim által, akiktől minden nap jó néhány pozitív visszacsatolást kapok, hogy miért is jó az ügyfelemnek lenni. Szép dolog és jó érzés egy családhoz tartozni, a család mellet állni az örömben és a bajban. Ezért jó a GRANTIS-hoz tartozni, mert ez egy nagy család és mi minden nap azért dolgozunk, hogy az ügyfeleink azt érezzék, ők is ide tartoznak, mi pedig az ő családjuk részeseivé válhatunk.

Annus István
Annus István
Tanácsadó

Annus István vagyok, pénzügyi szakértő, aki korai éveiben ráébredt, hogy minden ember a saját történetének főszereplője. Mélyen hiszek abban, hogy a pénzügy a legmagasztosabb terület, ahol a velem partnerségben lévő személyek életét az általuk megálmodott irányba tudom terelni. Személyes indíttatásom 10 éves koromig vezethető vissza, amikor is megváltozott anyagi körülmények miatt édesanyámmal havi költségvetéseket számoltunk és minden forintot bölcsen kellett elhelyeznünk. Ez alapjaiban határozta meg gondolkodásomat, érdeklődésemet a tervezés és precizitás fontosságáról az emberek személyes pénzügyeiben. Arra tettem fel az életem, hogy olyan fontos szereplő legyek mások életében, aki miatt úgy tudják megélni a saját jövőjüket, ahogy mindig is titkon vágytak rá. Ezt az elhatározásomat a Grantis képes volt üres ígéretekből valósággá formálni más cégekkel ellentétben. Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen kiváló szakemberekkel együtt nevezhetem magam független tanácsadónak.

Vereb Dániel
Vereb Dániel
Tanácsadó

Vereb Dániel vagyok a Grantis pénzügyi tanácsadója. Gyermekkorom óta sportolok, ahonnan rengeteg olyan értéket tudtam meríteni, melyet manapság szem előtt tartok a munkám során. Nem elégszem meg a középszerrel, a legjobbat keresem minden ügyfelem számára. Hiszek benne, hogy a pénzügyi tanácsadást csak korrektül eljárva, az ügyfelem érdekét priorizálva lehetséges jól csinálni.

Ferenczi Roland
Ferenczi Roland
Tanácsadó

Ferenczi Roland vagyok, pénzügyi szakértő. Hivatásomra küldetésként tekintek. Sokszor tapasztaltam, hogy családok élete, gyermekek jövője múlhat elhibázott döntéseken, vagy a pénzügyi elhatározás halogatásán. A saját bőrömön is megtapasztaltam mekkora segítséget jelenthet egy okos, előrelátó döntés a pénzügyekben, és mekkora károkat okozhat ennek hiánya. Missziómnak tekintem, hogy minél több emberhez eljuttassam azt a gondolkodást, ami segít abban, hogy saját és szeretteink jövőjét biztonságban tudjuk. Az élet sokszor állít minket váratlan kihívások elé. Miért ne készüljünk fel ezekre megfontolt, bölcs tervezéssel? Ebben próbálok segíteni ügyfeleimnek a legjobb tudásom szerint.

Balázs Gyöngyi
Balázs Gyöngyi
Vezető tanácsadó

Balázs Gyöngyi vagyok, megtakarítási szakértő. Büszke vagyok arra, hogy több száz ügyfelem és számos partnercég számít a közreműködésemre a mindennapi és egyedi pénzügyi döntéseinek meghozatalában. Mivel a saját példámon keresztül megtapasztaltam: egy kritikus időszakban az előrelátóan felépített anyagi biztonságot nem pótolhatja semmi, és mivel ezen a területen még sokunknak van mit tennie, én segítő szándékkal fordulok mindenkihez, aki cselekedni szeretne. Hiszek benne, hogy lépésről-lépésre részese lehetek egy olyan átalakulásnak, amiben ráadásul szülőként is nagy felelősségünk van. Gyermekeink értékrendjében el kell ültetnünk az öngondoskodás gondolatát és az előrelátó pénzügyi tudatosság fontosságát.

Mizsei Zoltán
Mizsei Zoltán
Oktatási vezető

Mizsei Zoltán vagyok, megtakarítási szakértő. 2002 óta dolgozom ezen a területen. Az életben megkerülhetetlen, hogy az emberek financiális döntéseket hozzanak. Ezek megszületésekor vagyok jelen én, mint egy jó „bába”. Munkám során nap mint nap látom, hogy azok az emberek, akik értenek a pénzhez, többszörösét érik el annak, mint mások e képesség nélkül. Azon dolgozom, hogy tudásom legjavával segítsek kiigazodni a pénzügyi megoldások rengetegében azoknak, akik bizalmat szavaznak nekem. Hiszem, hogy a tudás önmagában mindaddig értéktelen, amíg meg nem mutatkozik a tettekben.

Szőke Imre
Szőke Imre
Tanácsadó

Szőke Imre vagyok, vagyon felépítési specialista. 4 éve dolgozok független tanácsadóként, mivel egyfajta küldetésemnek érzem az emberek támogatását abban, hogy a számukra legmegfelelőbb pénzügyi döntéseket hozhassák meg. Tapasztalataim alapján sajnos ritkaságszámba megy a magasan képzett, objektív, ügyfélközpontú tanácsadó és hatalmas örömömre szolgál, hogy a GRANTIS-nál viszont minden egyes munkatársammal azon vagyunk, hogy ezen változtassunk!  Létezik objektív pénzügyi tanácsadás!

Izsáki Mihály
Izsáki Mihály
Tanácsadó

Izsáki Mihály vagyok, független biztosítási szakértő. Pályafutásomat Magyarország egyik legnagyobb biztosítótársaságánál kezdtem az egyetem mellett. 2012 óta dolgozom ezen a területen, amelyet mára a hivatásomnak tekintek. Munkámban az első pillanattól fogva azt tartom a legfontosabbnak, hogy ügyfeleimnek a személy- és vagyonbiztosítási, valamint jövőtervezési lehetőségek legszélesebb és egyben személyre szabott kínálatát tudjam nyújtani.

Fabó Ádám
Fabó Ádám
Tanácsadó

Fabó Ádám vagyok, 2010-ben kezdem el foglakozni a pénzügyi tanácsadás művészetével és 2018-ra szakterületemmé vált minden, ami vagyonkiépítés és vagyonvédelem.  Már a kezdetek kezdetén tudtam, ez az a munkakör, amivel foglalkozni akarok. Világ életemben az olyan dolgok érdekeltek, amik a fejlődésről vagy a dolgok jobbá tételéről szólnak. Már fiatalon rájöttem mennyire fontos a pénzügyi tudatosság, és itt jönnek képbe a PROFI pénzügyi tanácsadók, akik segítenek eligazodni ezen a területen. Számomra kiváltság profi tanácsadónak lenni, örömmel tölt el az, mikor tudom, hogy az ügyfeleim számíthatnak rám bármilyen ügyintézésnél, megélhetem velük a pénzügyi fejlődést, vagy mikor egy nem várt eseménynél  a családok stabilitása, biztonsága töretlen. Nagyon örülök, hogy a Grantisnál tehetem mindezt, hogy olyan kollégák között dolgozhatok, akikről tudom, hogy ugyan azt a minőséget nyújtják mint én.

Tamás Áron
Tamás Áron
Tanácsadó

Tamás Áron vagyok, tőke kiépítési és pénzügyi szakértő. 2014 óta dolgozom ezen a területen, eddig több mint 500 ügyfelemet segítettem céljai elérésében, anyagi stabilitásában. Együttműködésünk során kiemelt hangsúlyt fektetek a pénzügyi tervezésre, hiszen azok az emberek, családok, akik tudatosan bánnak pénzügyeikkel szignifikánsan több célt tudnak eredményesen megvalósítani az életben. Hiszem, hogy az emberek olyan szakértőt keresnek, akiben bízhatnak és szakmailag is magas színvonalat képviselve segít megvalósítani terveiket. Aki egyszerűen és érhetően vázolja fel számukra a lehetőségeiket, különböző termékek előnyeit hátrányait. Számomra legfontosabb, hogy ügyfeleimet ennek megfelelően támogassam. Célom az ügyfeleim minél magasabb minőségben való kiszolgálása, ennek érdekében folyamatosan építem szaktudásom, újabb és újabb területeken.

Németh Zoltán Márk
Németh Zoltán Márk
Vezető tanácsadó

Németh Zoltán Márk vagyok, életpálya tervező. A munkám nem merül ki a tanácsadásban, feladatomnak tekintem a különböző életszakaszok kockázatainak felmérését is. Tevékenységem lojálisan és őszintén végzem. Függetlenül segítek minden olyan családnak, akik most kezdik építeni jövőjüket, tervezgetik az első lakásvásárlást vagy a gyermekvállalást. Mindig igyekszem közérthetővé tenni a száraz pénzügyi szaknyelvet, hogy a tanácsomat kérők mindent tisztán és pontosan láthassanak.

Kapitány András
Kapitány András
Tanácsadó

Kapitány András vagyok, pénzügyi tanácsadó, de úgy gondolom, nem lehet egy titulusban megfogalmazni a tevékenységünk sokszínűségét. Személyes tanácsadóként elég sokrétű tudással, élettapasztalattal kell rendelkezzünk a világról, egyszerre kell jártasnak lennünk a pénzügyi, jogi kérdésekben, és mivel emberekkel foglalkozunk, sokszor egyfajta mentálhigiénés szakemberként az emberi tényezőket is számításba kell vennünk, hogy a tanácsaink értéket képviseljenek az ügyfeleink számára. Szeretném, ha ügyfeleimnek a legjobb lehetőségek állnának a rendelkezésükre a céljaik elérésében, és tanácsadóként felelősséget érzek ezekért a döntésekért.

Kinter Dóra
Kinter Dóra
Vezető tanácsadó

Kinter Dóra vagyok, megtakarítási szakértő. Gyermekkorom óta része a versenysport az életemnek. A sport sok olyat tanított nekem, amit ma, pénzügyi tanácsadóként, a mindennapi munkámban is kamatoztatok. Számomra az teszi igazán színessé ezt a munkát, hogy rengeteg értékes embert, családot ismerhetek meg és juttathatok előnyökhöz. Fontos számomra, hogy ebben a gyorsan változó világban mindenki megfelelő oktatásban részesíthesse gyermekét. Kihívásnak tekintem a piaci megoldások apró darabokra szedését és megismerését, hogy aztán mindent olyan egyszerűen és érthető nyelven tudjak elmondani, mintha csak egy receptet olvasnék fel. Szeretném, ha az ügyfeleink tudnák, hogy mindig számíthatnak ránk és a szaktudásunkra.

Murai Péter
Murai Péter
Kiemelt tanácsadó

Murai Péter vagyok, pénzügyi tervező, megtakarítási szakértő. A Bakonyban élek a családommal, két fiú büszke édesapjaként. A pontos információközlés híve vagyok, ezért számomra az a legfontosabb, hogy a hozzám fordulók mindenre kiterjedő tájékoztatást kapjanak. Ha a sportból kellene hasonlatot keresnem, azt mondanám, a pénzügyeket tekintve olyan vagyok az ügyfeleimnek, mint az edző a csapatának. Mindent szigorúan és következetesen az ügyfeleimért, a céljaikért teszek. Örülök, hogy azt a munkát végezhetem, amit szeretek.

Cseh László
Cseh László
Tanácsadó

Cseh László vagyok, vagyon kiépítési specialista. Mottóm a következő: “Csináld azt amit szeretsz és soha többé nem kell dolgoznod.” A munkám egyben az egyik hobbim is. Hitvallásom, hogy az emberek egy független, de őszinte, elismert szakértőt keresnek és nem ügyintézőket. Szeretnék a tudatos élettervezés területén áttörést elérni és kimagasló eredményeket produkálni ügyfeleim körében. Bizonyított, hogy az átlátható célok biztonságos, gyors eredményekhez vezetnek és ez a legjövedelmezőbb befektetés a világon. Ezen az úton vezetem végig a magyar családokat. Szeretek nap mint nap új embereket megismerni majd érthetően, egyszerűen bemutatni a megoldandó feladatod, azután a leghatékonyabb megoldás irányába együtt elindulni. Sikeres a napom,amikor egy ügyfelem fellélegezhet és megszabadul az eddig nyomasztó problémájától. Minden újabb elégedett partner egy kis győzelem számomra! 

Pál Tímea
Pál Tímea
Ügyfélkapcsolati vezető

Pál Tímea vagyok, megtakarítás szakértő és a GRANTIS értékesítési vezetője. Szeretem a hivatásom, és hiszek abban, hogy az őszinte pénzügyi tanácsadásra egyre nagyobb igény mutatkozik, hiszen egyre többen vannak, akik nem dőlnek be az üres marketingnek. Szerencsésnek érzem magam, amiért az első lépésektől láthattam felépülni egy olyan céget, ahol a munka hivatás, a probléma kihívás, a kollégák barátok, az ügyfél pedig kompromisszumok nélkül minden pillanatban a legfontosabb. Büszke vagyok arra, hogy munkánkkal értéket teremtünk és hozzájárulhatunk egy olyan pénzügyi tudatosság kialakulásához, amiben többé senki előtt nem maradhat titok az „apró betű”.

Érd el a banki kamatok többszörösét életbiztosítási védelem mellett!

Töltsd ki pár másodperc alatt ezt az űrlapot, és már meg is tetted az első lépést a számodra megfelelő életbiztosítás kiválasztása felé!

Nem tudod biztosan, ki szeretnéd-e tölteni az űrlapot?

Gondold át, mit adsz, és mit kapsz cserébe!

Adsz
  • egy nevet
  • egy e-mail címet
  • egy telefonszámot
  • pár másodpercnyi időt
Nem adsz
  • pénzt a tanácsainkért
Kapsz
  • összehasonlító kalkulációkat
  • 1 óra alatt 150 évnyi tapasztalatot
  • egy tanácsadót életed végéig
  • számodra megfelelő életbiztosítást
Nem kapsz
  • Agresszív eladási szándékot

Sajtómegjelenéseink

M1 Család’19: Gyerekek a Grantis irodájában

Apák napi akció keretében a Grantisnál dolgozó apukák behozták gyermekeiket, hogy annyival is több időt tölthessenek együtt.

Klubrádió: 20 éve lehet hátra a mostani nyugdíjrendszernek (2019.06.20.)

Pozsár László (Grantis) tanácsadónkat meghívták a Klubrádióba, ahol Farkas András NyugdíjGuru társaságában egy egész adáson keresztül beszéltek az Y-generáció nyugdíjat illető kilátásairól.

M1 Híradó: “Vállvetve apával” akció a Grantisnál

60 cég, köztük a Grantis is csatlakozott az apák napját követő apa-gyerek munkanaphoz. Ezekre a munkahelyekre elkísérhették a gyerekek az édesapjukat, így napközben is együtt lehettek, és a gyerekeknek alkalmuk nyílt megismerni, mit csinál apu, mikor nincs otthon.

Ügyfeleink így gondolnak ránk

Anna Zubreczki
egy hónapja
Balogh Zoltán 14 éve segít nekem pénzügyi kérdésekben. 2005-ben találkoztam vele először, akkor még egy másik cég képviseletében. Friss pályakezdőként szerettem volna minél előbb elkezdeni a takarékoskodást lakásvásárlásra. Akkoriban rendkívül szkeptikus voltam minden pénzügyi tanácsadóval kapcsolatban és megmondom őszintén, eleinte Zoltánnal kapcsolatban is; féltem, hogy esetleg csak a gyors pénzszerzésre megy ki a játék. Mondanom sem kell, ez a véleményem teljesen megváltozott az évek során - nem véletlenül tart ilyen régóta az együttműködés. A legfontosabb dolog, amit kiemelnék vele kapcsolatban, az az őszinteség és pontos, korrekt tájékoztatás. Mindig részletesen elmondja az adott konstrukció vagy lépés előnyeit és hátrányait, tisztán, számomra, laikus számára is érthetően magyarázza el egy-egy lépés költség- és idővonzatait, és igen, a 14 év során előfordult olyan is, hogy azt mondta, hogy a piac aktuális gyenge helyzete miatt jobban teszem, ha további értesítésig egy befőttesüvegben vagy a párnám alatt tartom a pénzem, mert egy eseti befektetésben csak veszítene az értékéből. Azt hiszem, ez mindent elmond Zoltán korrekt szakmai hozzáállásáról. Szakértelme, hosszútávú gondolkodása, őszinte, nyílt kommunikációja és nem utolsósorban kedves és humoros személyisége miatt csak ajánlani tudom!
Még több vélemény
Laszlo Szemelyi
az elmúlt héten
Jó szívvel ajánlom saját tanácsadómat Kovácsik Tamást! A GRANTISnál egy előző kollégától vette át a megkeresésemet, akivel nem voltam elégedett - számomra ez is szimpatikus, hogy a cég elvár egy minőséget a kollégáitól és az ügyfél érdekét helyezi a középpontba. Tamás vezető tanácsadó, és két komplex igényemre is részletes tájékoztatással, türelmesen adott választ. (Elfoglalt ember lévén volt hogy hetekig nem reagáltam, ezt elfogadta és nem sürgetett.) Kiemelném még, hogy nagyon felkészült és valóban sok biztosító ajánlata közül tudtam vele a számomra legjobbat kiválasztani, közös gondolkodással. Azaz akkor is elmondta a véleményét amikor én határozottan mást gondoltam, és akkor is addig beszélgettünk hogy megértsem, amikor egy témáról bevallottan nem tudtam semmit. Köszönöm Tamás!
Még több vélemény
Klára Bakszáné Ocsovai
2 hónapja
Már hosszú ideje kerestem megoldást arra, hogy hogyan pótoljam ki a majdani – előreláthatólag a létminimumhoz is kevés – nyugdíjamat. Néhány évvel ezelőtt már kötöttem is egy kisebb összegű nyugdíjbiztosítást, de folyamatosan foglalkoztatott, hogy további megtakarítást kellene indítani a jövőbeni létbiztonság érdekében. Amikor a Grantis Zrt weboldalát megtaláltam a neten, rögtön láttam, hogy itt biztos, hogy a legfelkészültebb szakemberektől kaphatok majd tanácsot. Gazdasági végzettségem, és 2 évtizedes tapasztalatom van pénzügyi területen, de sem energiám, sem időm nem volt arra, hogy én kutassak a befektetési lehetőségek után. Már az első telefonbeszélgetés során olyan tanácsot kaptam a Grantis munkatársától, Bánfai Zsolttól, amely évi több tízezer Ft megtakarítást jelentett. Mivel én néhány hónapja az országhatár túloldalára járok át dolgozni, a nyugdíjpénztárba befizetett összeg 20%-át nem tudom az SzJA-ból visszaigényelni. A Zsolt javasolta megoldásnak köszönhetően innentől ugyanúgy a nyugdíjbiztosítási számlámra érkezik majd az adójóváírás összege, mint a külföldi munkám előtt. Ezt követően egy személyes találkozás során áttekintettük, hogy milyen más lehetőségek adódnak még. Aprólékos, részletekbe menő tájékoztatást kaptam, így teljesen felkészülve, információkkal ellátva mentem haza, hogy átgondolhassam a megbeszélteket. Zsolt türelmesen kivárta, amíg a családdal történt alapos egyeztetés után meghoztam a döntést. Különösképpen tetszett, hogy más termékekről is tájékoztatást kaptam (baleset- és egészségbiztosítás, befektetési lehetőségek), de soha nem éreztem kellemetlen „nyomulást”, hogy elvárnák tőlem az üzlet megkötését az idejükért cserébe. Zsolt minden kérdésemre telefonon is és személyesen is maximális segítőkészséggel, türelmesen, tolakodás nélkül válaszolt. Hálás vagyok a cégnek is és Zsoltnak is, hogy az évek során összegyűjtött tapasztalataikat megosztották velem, így nem nekem kellett időt és energiát fordítanom arra, hogy begyűjtsem és elemezzem a döntéshez szükséges információkat. Ezért bármelyik családtagomnak, barátomnak vagy ismerősömnek bátran ajánlom a Grantis Hungary Zrt szolgáltatásait.
Még több vélemény
70%

Jelenleg ekkora a tanácsadói csapatunk kihasználtsága. Egyre többen keresnek meg minket, ezért érdemes már most kérned tőlünk egy időpontot.

Kérek egy időpontot!

Eldöntötted, milyen életbiztosítást szeretnél?

Nem Igen