Cafeteria 2015: Jelentős változások, és a választható lakáshitel törlesztés

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Ahogy minden év elején, úgy idén 2015 januárjában is az egyik központi kérdés, hogy mi változik a cefeteriában. Hogyan érdemes összeállítani a saját béren kívüli juttatás csomagot, hogy a lehető legjobban járjon? Nos, 2015-ben talán kiemelten fontos a megfelelő tájékozottság, ezért ismerjük meg az idei lehetőségeinket!

 

A jelentősebb változások

 

A tavaly év végi tervezeteknek megfelelően idén egy jelentősebb megszorításról tudunk beszámolni. Az alacsonyabb adókulcshoz (35,7%) tartozó szolgáltatások éves szinten „mindössze” 200.000 forintig adható, az 500.000 forintos határ helyett. 200.000 és 450.000 forint között pedig mindössze a SZÉP kártya 3 típusa adható hasonló feltételek mellett, egyébként a munkáltatónak 51,7% adófelárat kell fizetni.

 

Természetesen minden egyes választható cafeteria-elemnek megvan a felső korlátja, vagyis ha ezeket túllépi, akkor ugyanúgy 51,7%-os adóvonzattal kell számolni.

 

Miből választhat?

 

Számos tétel közül választhatja önmagának kedve szerint, amire szüksége van. Készítettünk egy kis táblázatot, hogy ezt szemléltetni tudjuk:

 

Béren kívüli juttatások 2015

Béren kívüli juttatások 2015

 

Fontos tudnia, hogy amennyiben pénztári szolgáltatást választ, akkor ebben a formában nem jogosult a 20%-os, maximum 150.000 forintos adókedvezményre. Ez ugyanis csak akkor jár, ha saját maga a befizető, nem pedig a munkaadója.

 

Kevesebben tudják, de vannak olyan tételek is, amely után a cégnek nem kell adót fizetni-e, így ezekből akár magasabb értékben is válogathat. (Ez csak Önön, és a munkaadóján múlik) Íme, az adómentesen adható juttatások:

 

Adómentes juttatások 2015

Adómentes juttatások 2015

Ezek közül a kockázati életbiztosítás fontosságára hívnánk fel a figyelmet, amiről itt írtunk bővebben.

 

Egy hasznos tipp 2015-re: Lakáshitel törlesztés

 

Eddig még nem említettük, de egy igazi kuriózumra is leltünk a cafeteria-elemek között. Ez pedig a lakáshitel törlesztés. Igen ez, azt jelenti, hogy a hiteltörlesztésének egy részét fizetheti a munkáltatója, úgy hogy egy forint adót sem kell utána fizetnie. Ezzel elvileg mindenki jól járhat, nézzük gyakorlatban!

 

A támogatás maximális nagysága 5 év alatt 5 millió forintra rúghat. Arra nem tér ki a jogszabály, hogy ezt milyen részletekben kell a munkáltatónak odaadnia, így akár egy összegben is megkaphatja. A biztonság kedvéért ez a lehetőség legfeljebb havi 83.334 forint törlesztőrészletet vehet le az Ön válláról.

 

Érdekesség: Még a munkáltatói kölcsönt is törlesztheti a munkáltatótól kapott hiteltörlesztés támogatáson keresztül.

 

Amennyiben lakást vásárolna, akkor a vételár 30%-a, ha felújít, bővít, akkor pedig a költségvetés 30%-a a maximális igényelhető támogatás, és természetesen nem lehet több, mint az előbb említett 5 millió forint. Az adminisztráció kicsit bonyolultabb, mint más esetben, de ezt a kis macerát érdemes vállalnia.

 

Az ideális cafeteria összeállítása

 

Ebben a cikkben összegeztük, hogy milyen sok lehetőség áll előttünk a cafeteria összeállításánál. Minden bizonnyal a lakáshitel törlesztések száma kiugró lesz, de e mellett is érdemes lehet még egy-két szolgáltatást igényelni. Figyeljen arra, hogy nehogy átlépje az egyes szolgáltatások felső határát, mert a cégek előszeretettel hárítják át az adót a munkavállalókra! Kérjen tőlünk egy személyes konzultációt, és pontosan kalkulációkkal megmutatjuk, hogy milyen cafeteria összeállítással jár a legjobban!

Ezt a cikket 1248 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555