Egy megtakarítás, aminek sokat csökkentek a költségei

Gyimesi Henriett | Mánia Fitness
Gyimesi Henriett

Az életbiztosítások többsége infláció feletti hozamokat termelt az elmúlt években, mégis sokan tartanak tőlük az állítólagos költségességük miatt. Ez azonban nem igaz: az etikus életbiztosítási koncepció bevezetése óta a termékek sokkal olcsóbbak lettek, a szerződőt terhelő költségek csökkentek, és az egész költségszerkezet átláthatóbbá vált.

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntése alapján 2017. január 1-én lépett hatályba az a törvény, amely az etikus életbiztosítási koncepciót bevezette, s ezzel új szabályozás alá vonta az életbiztosításokat. A megtakarítási életbiztosításoknál a nemzetközi szabályozási gyakorlat elsősorban a transzparenciát célozza meg a költségeknél és jutalékoknál – tehát azt, hogy az ügyfél minél tisztább képet kapjon ezekről. Az MNB ezen túlmutatóan hozta létre koncepcióját, melynek fókuszában az átláthatóság mellett a szolgáltatás tekintetében a megfelelő ár-érték arány, a magasabb szintű ügyféltájékoztatás, valamint a szigorúbb befektetési szabályok állnak.

Átláthatósággal a megfontoltabb választásért

Célul tűzték ki ezzel, hogy az ügyfél pontosan tudja, mit is fog kapni a pénzéért, megfontoltabban dönthesse el, hogyan és mibe fekteti azt. Ugyanakkor azzal is számoltak, hogy egy átláthatóbban működő biztosítási piacon az átlagos megmaradási idő is emelkedik, amivel a biztosítók is jól járnak. Az ügyfelek jelentős része ugyanis nem tartja meg lejáratig az életbiztosítását, hanem sokkal előbb hozzányúl az abban lévő pénzéhez. Azonban minél világosabb képet kap az érdeklődő már az elején leendő megtakarításáról, annál kevesebb az esély, hogy viszonylag rövid időn belül meggondolja magát, és felbontja a szerződését.

A biztosítói szakma tehát egyértelműen érdekelt abban, hogy a hozzájuk fordulók érdekeit a lehető legteljesebb mértékben figyelembe vegyék – s az életbiztosítási szerződések akár a futamidő végéig fennmaradjanak.

A költségek közérthetőbbé és alacsonyabbá váltak

Az átláthatóság jegyében a korábban létrehozott

Teljes Költségmutatót (TKM), azaz az életbiztosítás költségeit is maximalizálta a koncepció.

A TKM-ről ugyanakkor már korábban kimondták, hogy ebben a százalékos mutatóban éves átlagköltségként minden költségnek benne kell lennie, ezek kiszámításának módszertanát ráadásul szigorúan leszabályozták. Ez már önmagában összehasonlíthatóvá tette az életbiztosításokat. ugyanakkor ezzel a következő lépéssel még kedvezőbbé tette a feltételeket az ügyfelek számára az MNB.

Az etikus koncepció életbelépése biztosította, hogy a költségeket ezentúl minden megtakarítással egybekötött életbiztosításnál egyértelműen és közérthetően kell feltüntetni.

Az MNB ezzel azt tűzte ki célul, hogy minél átláthatóbbá váljanak a piacon elérhető megtakarítások, és az érdeklődök érdekei nagyobb védelmet kapjanak. A koncepciót szolgáló szabályozás alapján a termékköltségek nevei egységesek lettek – így biztonságosabban lehet hosszú távra kalkulálni, hiszen elkerülhetővé vált, hogy váratlan költségek merüljenek fel. Költség már csak a szerződéskötési, vagyonkezelési vagy adminisztrációs díj, illetve díjbeszedési költség lehet – ezek pedig minden esetben ugyan azt kell, hogy jelentsék.

A költségek maximalizálása érzékelhető

Az átlagos TKM (teljes költségmutató) 2016. év végi 4,23%-ról 3,55%-ra csökkent már 2017 végére.

Ez tehát azt jelenti, hogy ennyivel vált olcsóbbá az ügyfelek számára egy etikus életbiztosítás a koncepció bevezetésének köszönhetően. Ez a lejárati összeg tekintetében akár milliós eltérést is jelenthet – így koránt sem elenyésző a változás. Továbbá a tapasztalatok szerint a korábbi 10-12%-ról a maximális költségek is 5,5-5,75%-ra estek vissza. Ez sem mellékes, hiszen a TKM a lejárati idő végéig az átlag költséget mutatja meg – aminél bizonyos időszakban lehet magasabb, és lehet alacsonyabb a költségünk.

Az etikus életbiztosítási koncepció a kínálat teljes átalakulását hozta

Az intézkedések hatására a biztosítók átalakították termékpalettájukat,

a korábbi 304 helyett 170-re csökkent a piacon elérhető termékek száma, amelyek továbbá már teljes mértékben eleget tettek az MNB szigorú előírásainak.

Ez is azt mutatja tehát, hogy az etikus életbiztosítási koncepció bevezetése valódi változást hozott a piacon – nagymértékben átalakult a kínálat. Elmondható, hogy az előírt változtatások óta egy valóban megújult szolgáltatás típusról beszélhetünk az életbiztosítások tekintetében.

Továbbá az is erre utal, hogy a megkötött szerződések egyre hosszabb élettartamot érnek el. Míg a szabályozás előtt 6,42 év volt az átlagos megtartási időtartam, ez a szám az életbe lépést követően már 8,08 évre nőtt. Valamint az átlag befizetések is 11,6%-kal nőttek, ami arra enged következtetni, hogy az emberek egyre nagyobb bizalommal vannak az életbiztosításba történő befektetéssel kapcsolatban.

Ugyanakkor a lehetőségek közötti választást továbbra sem érdemes elkapkodni

Az életbiztosítások tekintetében kialakult transzparencia, átláthatóság, az ügyfél teljeskörű tájékoztatására való törekvés rendkívül pozitív változásként értelmezhető a piacon.

Ugyanakkor, bár a TKM-ek csökkenésével nagyon jól járhatunk, kizárólag az átlagköltségek százalékos értékeinek összehasonlítására alapozni a döntésünket elhamarkodott választást eredményezhet.

Számos egyéb tényezőt érdemes ugyanis még figyelembe venni, mint például a várható hozamot vagy akár a rugalmasságot.

Amennyiben érdekel az életbiztosítás, és azt is látod, nagyjából mekkora összeget tudnál havonta félretenni, kalkulátorunk segítségével kiszámolhatod, egy most elindított biztosítással mennyi pénzt gyűjthetnél össze. Ha pedig ennél személyre szabottabb ajánlatot szeretnél, töltsd ki a lap alján található adatlapunkat, és vedd igénybe díjmentes életbiztosítási tanácsadásunkat, hogy megtaláljuk a számodra legmegfelelőbb megoldást!

Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555