Életbiztosítás 2013- A legfontosabb változások

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Az életbiztosításokat érintő változások kapcsán érdemes előbb magáról az életbiztosításról is szót ejteni. Sokan nincsenek tisztában az életbiztosítások típusaival, szereplőivel, és magával a biztosítási szolgáltatással sem. Először tehát térjünk rá az életbiztosítások fő jellemzőire, majd ismerkedjünk meg az életbiztosítások új szabályaival is.

Az életbiztosításokról általában

A biztosítók feladata az, hogy egy csoportban kezelje azokat, akik ugyanazon kár bekövetkeztétől tartanak, és ezért cserébe anyagi térítésre számítanak. A biztosítás, az előre nem látható, tehát véletlenszerű események bekövetkezte utáni kár elleni védelmet garantálja. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a biztosító, a megfizetett díj ellenében, átvállalja a biztosítottól, a biztosítás tárgyát képező kockázatot.
Az életbiztosítás maga, a személybiztosítások közé tartozik. Az életbiztosítás kapcsán pedig a biztosító, a biztosított életével kapcsolatos kockázat, vagy esemény bekövetkeztére vállal szolgáltatást. Mivel az emberi élethez köthető kockázatokat pénzben kifejezni nem lehet, ezért limitált biztosítási összeget sem lehet kitűzni. Egyszerűen szólva, mindenki annyi életbiztosítást köthet, amennyit csak szeretne, így az életági biztosítások kapcsán alul- és túlbiztosításról sem beszélhetünk.
Az életbiztosításokat alapvetően két részre szoktuk osztani. Az egyik csoportba, a mára elavulttá vált elérési biztosítások, míg a második csoportba a kockázati életbiztosítások tartoznak. Ennek kombinációját a vegyes biztosítások adják. Népszerűek ezen felül a megtakarítással kombinált életbiztosítások is, amelyek nem csak előtakarékossági lehetőséget nyújtanak, hanem kiegészítő baleset- és életbiztosításként is funkcionálhatnak.

2013-as változások az életbiztosítási piacon

Nemek szerinti megkülönböztetés eltörlése

Első, és talán a legszembetűnőbb változás, amit az életbiztosítás kapcsán megfigyelhetünk az az, hogy megszűnt a nemek szerinti megkülönböztetés. Az Európai Unió döntése alapján ugyanis a biztosítók nem alkalmazhatják a nemek szerinti diszkriminációt az ár tekintetében. Persze, ha jól megnézzük, akkor ez nem más, mint egy bujtatott áremelés a biztosítótársaságok részéről. Eddig ugyanis annak okán, hogy a nők várható élettartama magasabb, mint a férfiaké, a biztosításokat is esszerint árazták be. Míg korábban egy nőnek kevesebbe került a biztosítást megkötni, addig az idei évtől sajnos az árak, a férfiak díjai felé billentek.

Az ügynöki értékesítés megszüntetése

Az idei évtől, újabb biztosítótársaságok jelentették be, hogy megszüntetik az együttműködést ügynöki partnereikkel, és csak a direkt módon kívánják termékeiket tovább értékesíteni.

Az életbiztosítások adózása

A whole life, azaz az életre szóló, és a kockázati életbiztosítások rendszeres díja továbbra is elköltségelhető, míg az eseti díjak azonban nem. A whole life biztosítások adózási előnye tehát továbbra is fennáll, pedig a korai törvénymódosítási tervezetek még megszüntették volna a munkáltatói adómentességét. Azt érdemes tudnod, hogy a whole life biztosítások ugyanúgy két részből – egy kockázati, és egy megtakarítási – állnak, mint a befektetéses, azaz unit-linked biztosítások. A megtakarítás visszavásárlását ezentúl pedig – mivel a magánszemélyről van szó-, ezért csak 12,5% SZJA terheli. Az EHO mértéke ráadásul a 10. év után a korábbi 28%-ról, 14%-ra esik vissza.

Ezt a cikket 2009 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555