Életbiztosítás díjmentesítése

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Életbiztosítást az ember általában nem egy-két évre köt, hanem hosszú távra. Hosszútávon pedig néha előfordulhatnak bizonyos anyagi megingások, kisebb problémák, amelyekre a biztosító is felkészül. A biztosítónak ugyanaz az érdeke, mint Önnek, hogy a szerződés végigfusson, és elérje a célját. Nézzük meg, hogy milyen rugalmasságai vannak az életbiztosításoknak, kiemelve a díjmentesítést!

 

Milyen életbiztosítást választhat?

 

Alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk az életbiztosításokat, mégpedig a felhasználás, vagyis a cél szerint. Az első csoportban azok az életbiztosítások vannak, amelyek az egészségügyi problémák esetén nyújtanak szolgáltatást, ilyenek a kockázati életbiztosítások, balesetbiztosítások, egészségbiztosítások. Röviden összefoglalva itt a kockázati védelmen van a hangsúly.

 

A másik csoportba tartoznak azok az életbiztosítások, amelyeket megtakarítási, befektetési szándékkal indítunk, amellyel valamilyen távolabbi célt szeretnénk elérni, mint például a gyermek oktatásának a finanszírozása, vagy a nyugdíj-kiegészítés. Vizsgáljuk meg mindkét csoportnak a rugalmasságát!

 

A kockázati védelem

 

Az ilyen jellegű életbiztosításoknál a szerződés lejártakor nincsen semmilyen követelésünk a biztosító felé, ilyenkor ugyanis nincsen semmilyen lejárati szolgáltatás, az csak a futamidő alatt bekövetkező egészségügyi probléma esetén léphet fel. Ez alól mindössze egyetlen életbiztosítás képez kivételt, amit életbiztosítási szakértőnk készséggel bemutat Önnek, itt tudja felvenni vele a kapcsolatot.

 

Ha hirtelen nem tudjuk tovább fizetni a díjakat, akkor van lehetőség ún. díjszüneteltetésre, ilyenkor ugyanis egy bizonyos ideig nem kell díjakat fizetni, és a szerződésünk sem veszik el. Ez azért fontos, mert így a régi kockázati díjak szerint fizethetjük majd újra az életbiztosításunkat, nem a későbbi magasabb áron, ebben a cikkben meg tudja nézni, hogy milyen különbség van például a 35 éves és a 45 éves emberre vonatkozó díjak között. Nézzük a megtakarításos életbiztosításokat!

 

A megtakarításos életbiztosítások

 

Itt természetesen azért fizetjük be a díjakat, azért fektetjük be a pénzünket folyamatosan, hogy a lejáratkor egy szép nagy összeg üsse a markunkat. Ha a futamidő alatt esetleg nem tudnánk fizetni az esedékes díjakat, akkor először a díjmentesítés előtt érdemes díjszüneteltetni a szerződést. Ennek a ehetőségét az adott életbiztosítás különös feltételeiben találjuk, de általában 1 évet szoktak engedni, és utána már ismét él a díjfizetési kötelezettség. A díjmentesítés a legvégső stádium, amikor tudjuk, hogy már nem fogunk díjakat fizetni a későbbiekben, ilyenkor a gyakorlatban az történik, hogy nem fizetünk díjakat, de a biztosító továbbra is vonja a költségeit. Mindenképpen érdemes egy szakértővel konzultálni, hogy érdemes-e a szerződést díjmentesíteni, vagy esetleg jobban járunk, ha visszavásároljuk. Díjmentesítésre, díjszüneteltetésre általában a kezdeti költségek elvonása után, vagyis a 2., 3. évtől lehetséges.

 

Jól válasszunk életbiztosítást!

 

Engedje meg, hogy visszautaljunk egy korábbi cikkre, ahol adtunk pár hasznos tippet az életbiztosításokhoz. Törekedjünk arra, hogy olyan életbiztosítást válasszunk, ami a lehető legjobban passzol hozzánk, és a legrugalmasabban tudja kezelni az esetleges problémákat, hogy minimális veszteséggel tudjuk le a cikkben kielemzett díjmentesítést, és díjszüneteltetést. Igényeljen egy személyes konzultációt, ahol életbiztosítási szakértőnk megtalálja az Ön életre szóló életbiztosítását!

Ezt a cikket 1418 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555