Megtakarítási formák

Verba György | Mánia Fitness
Verba György

Egy átlagos ember életében számos olyan cél akad, amihez pénzt kell félretenni, megtakarítani. Amikor meghatároztuk a célt, akkor kiszámoljuk, hogyan tudjuk a célösszeget összegyűjteni, és megtakarítást választunk. Nos, ebben a megtakarítás választásban szeretnénk segítséget nyújtani, azzal, hogy bemutatjuk milyen esetekben milyen megtakarítások közül lehet/érdemes választani.

 

A megtakarítási célok

 

Az első és leghasznosabb cél a vésztartalékunk kiépítése, ami után szépen szoktak sorjázni a célok, mint például a saját lakás, a saját autó, a nyugdíj megtakarítás, a gyermek oktatásának finanszírozása, vállalkozáshoz indulótőke, és még sorolhatnánk, de ezek a leggyakoribb célok. Nézzük, hogy melyik célra hogyan gyűjtsünk pénzt, milyen megtakarításon keresztül!

 

A vésztartalék kiépítése

 

A biztonsági tartalék, vésztartalék legfőbb tulajdonsága, hogy bármikor hozzáférhessünk. Nagysága teljesen tőlünk függ, de kb. a havi keresetünk 2-3-szorosa. A legjobb hely ennek a vésztartaléknak a bankszámlánk, hiszen ez felel meg leginkább a fenti feltételeknek. Bármikor hozzáférhetünk, és itt nem elsődleges cél ennek az összegnek a gyarapodása, értékállósága.

 

A nyugdíj megtakarítás

 

A nyugdíj megtakarítások közül 3 kiemelkedik a többi közül, hiszen ezekre 20%-os adókedvezményt lehet igényelni, ez a három pedig az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj előtakarékossági számla, és a nyugdíjbiztosítás. A nyugdíj megtakarítás rendkívül fontos, hiszen több éves életünket igyekszünk anyagilag finanszírozni belőle, ezért alaposan gondoljuk meg, hogy melyiket választjuk. Bővebben itt olvashat a nyugdíj előtakarékosságokról.  Nézzük, hogy lakáscélra mit érdemes választani!

 

A saját lakás megszerzése

 

Magyarországon általában az emberek első céljai közé tartozik, hogy saját lakást szerezzenek, birtokoljanak. A jelenlegi piaci környezetben a megvásárolandó ingatlan vételárának a 30-40%-a szükséges minimum összegyűjteni önerőként. 10 éves futamidő alatt csak egy megtakarítás jöhet szóba, a lakáskassza. Azért a lakáskassza, mert a befizetéseink után 30%-os állami támogatás jár, évente legfeljebb 72.000 forint. Mivel jelenleg 4 különböző pénzintézet kínálja számunkra a saját lakáskasszáját (Aegon, Erste, Fundamenta, OTP), és ezek közt is található, ezért ide kattintva vegye fel a kapcsolatot szakértőnkkel! Jöjjenek a gyermek megtakarítások!

 

Gyermekünk oktatásának finanszírozása

 

Azt nem kell elmagyaráznunk, hogy tandíj nélkül sem ingyenes a felsőoktatás, így ez egy olyan komoly tétel, amire érdemes időben felkészülni. Érdemben két megtakarítás közül választhatunk az államnál vezetett Start számlát, és a biztosítók gyermek megtakarítási programjait. Ha Start számlát választasz, akkor az állam maximum havi 500 forinttal támogatja a megtakarításodat (a befizetések 10%-a a támogatás), míg a biztosítóknál olyan gyermek megtakarítást tudsz kötni, ahol az esetleges halálod esetén a biztosító átvállalja helyetted a díjfizetést. Részletes összehasonlítás itt olvashatsz a gyermek megtakarításokról.

 

Vizsgáljunk meg minden lehetőséget!

 

Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy egyes (gyakran előforduló) célokra milyen megtakarítási formákat választhatunk. Szerencsére sehol sincs monopolhelyzet, mindenhol van lehetőségünk több megoldást megvizsgálni. A nem megfelelő összehasonlítással viszont jelentős pénzektől eshetünk el, ezért igényeljen egy személyes konzultációt, és megtakarítási szakértőnk összehasonlítja a megtakarításokat, és megtalálja Önnek az optimális megoldást!

Ezt a cikket 1438 nappal ezelőtt írtuk. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sebestyén András

Kérdésed van? Tedd fel most!

Sebestyén András vagyok, megtakarítási szakértő. Ha bármilyen kérdésed van életbiztosításokkal kapcsolatban, csak töltsd ki ezt a rövid űrlapot, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

+36 1 585 8555